A Szőke Nyíl és a Száguldó Őrnagy minden idők legjobb csatárkettőse volt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.05.19. 17:40
A Szőke Nyílhoz és a Száguldó Őrnagyhoz, azaz Alfredo Di Stéfanóhoz és Puskás Ferenchez hasonlította egy német újság a Wolfsburg csapatát szombaton minden bizonnyal bajnoki címhez juttató, legújabb „csodakettőst”, a bosnyák Edin Dzekót és a brazil Grafitét. A Di Stéfano és Puskás alkotta páros a lap szerint minden idők legsikeresebb kettőse volt.
Grafitét (balra) és Dzekót nem akárkikhez hasonlították
Fotó: Action Images
Grafitét (balra) és Dzekót nem akárkikhez hasonlították
Grafitét (balra) és Dzekót nem akárkikhez hasonlították
Fotó: Action Images
Grafitét (balra) és Dzekót nem akárkikhez hasonlították

A Berliner Zeitung szerint a Real Madridban egykor az „argentin és a magyar”, azaz becenevükön a Szőke Nyíl és a Száguldó Őrnagy alkotott olyan gólerős „szimbiózist”, mint most Felix Magath csapatában Dzeko és Grafite. Az újság emlékeztetett arra, hogy Puskás „újonnan és egy kicsit kövéren” került a Realhoz az 1958–1959-es szezonban, de már az utolsó forduló előtt pontosan annyi gólt – szám szerint 21-et – szerzett, mint Di Stéfano.

Aki – mint a Berliner Zeitung emlékezett – korlátlan uralkodónak számított a csapatnál, s ismert volt arról is, hogy riválisait könyörtelenül „kicsinálja”. Puskás azonban tudta ezt, s elég „agyafúrt” volt ahhoz, hogy a sorsdöntő mérkőzésen odatálalja a labdát partnere lába elé, még akkor is, ha ő maga sokkal jobb helyzetben volt.

S a „Puskás-passzok” révén Di Stéfano gólkirály lett, ami egy örök barátság kezdetét jelentette. Annak ellenére is, hogy a Szőke Nyíl többet sohasem lett gólkirály Spanyolországban, Puskás viszont négyszer is. Egy alkalommal Puskás 26, Di Stéfano pedig 23 találatot ért el, szinte ugyanannyit, amennyit most a Wolfsburgban Dzeko és Grafite – emlékezett a lap.

A Bundesliga legutóbbi fordulójában a Hannover elleni 5–0-s győzelmet a Wolfsburg Dzeko 3 és Grafite 2 góljával aratta. Puskás és Di Stéfano azonban annak idején ezt is túlteljesítette, igaz, nem bajnoki mérkőzésen, hanem 1960-ban a Bajnokok Ligájában. Az Eintracht Frankfurt elleni döntőben ugyanis a Real 7–3-as győzelmet aratott, s minden idők legsikeresebb kettőséből Puskás 4, Di Stéfano pedig 3 gólt szerzett – írta a Berliner Zeitung.
Legfrissebb hírek

Videó: amikor Grafite bolondot csinált a Bayern München védelméből

Német labdarúgás
2020.04.05. 10:09

Wolfsburg: eladták a Bundesliga 2009-es legjobbját

Német labdarúgás
2011.06.18. 19:10

Otthonából vitték el a légiós ékszereit

Sportszelep
2011.01.12. 22:25

Átigazolás: Grafite Liverpoolban tárgyal, egy évre az Evertoné lehet

Angol labdarúgás
2010.08.31. 18:20

A 92. percben úszott el a Leverkusen-siker

Német labdarúgás
2010.02.21. 19:35

Wolfsburg: Edin Dzeko szerződést hosszabbított a „farkasokkal”

Német labdarúgás
2009.08.01. 17:32

Wolfsburg: Dzeko nem megy Milánóba, marad a német bajnoknál

Német labdarúgás
2009.06.29. 01:07

Wolfsburg: Martins érkezhet, Grafite marad a német bajnoknál

Német labdarúgás
2009.06.28. 00:18
Ezek is érdekelhetik