Tovább élnek a Hertha és a Hamburg bajnoki címről szövögetett álmai

Vágólapra másolva!
2009.04.19. 19:05
A Bundesliga 28. fordulójában Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC hazai pályán 2–1-re megverte a Werder Brement. A berliniek győzelme azt jelenti, hogy a HBSC versenyben marad a bajnoki címért. Hasonlóan a Hamburghoz, amely a Hannover elleni 2–1-es sikerével továbbra is tapad a Wolfsburgra, és a harmadik helyen áll a bajnokságban.
Simunic találatánál Dárdai Pál jegyezte a gólpasszt
Simunic találatánál Dárdai Pál jegyezte a gólpasszt
Fotó: Reuters
Simunic találatánál Dárdai Pál jegyezte a gólpasszt
Simunic találatánál Dárdai Pál jegyezte a gólpasszt
Simunic találatánál Dárdai Pál jegyezte a gólpasszt
Fotó: Reuters
Simunic találatánál Dárdai Pál jegyezte a gólpasszt

Izgalmas mérkőzések maradtak vasárnapra a Bundesliga 28. fordulójából, hiszen két bajnokesélyes csapat lépett pályára: a Hamburg a Hannovert, a Hertha pedig a Werder Brement fogadta.

Néhány fordulóval ezelőtt még Dárdai Pál Herthája mögött loholt az egész mezőny, de azóta nehéz helyzetbe került, hiszen becsúszott néhány gyengébben sikerült meccs, így bajnoki reményei életben tartásához mindenképpen győznie kellett ezúttal.

Ez pedig nem ígérkezett könnyű feladatnak, ugyanis a brémaiak az előző hat fővárosi vendégjátékukból ötöt megnyertek, és csak egyet adtak döntetlenre. Sőt a mostani kiírás 11. fordulójában, hazai pályán 5–1-re gázoltak át a Herthán.

Ennek ellenére a berliniek kezdték jobban a találkozót, és az első félidő feléhez közeledve majdnem megszerezték a vezetést, ám Cicero fejese a jobb kapufán csattant. A játékrész hajrájában pedig a fokozatosan magára találó Werder került előnybe, miután Per Mertesacker gólra váltotta Torsten Frings átadását.

A második félidőben egyenlített a Hertha, és ebben Dárdai Pál is nagy szerepet vállalt, ugyanis a magyar légiós jegyezte a passzt, amelyet Josip Simunic gólra váltott (a magyar válogatott középpályás egyébként végigjátszotta a mérkőzést, és egy sárga lapot kapott).

A finisben több esélye is adódott a Herthának a győztes gól megszerzésére, végül a 87. percben Raffael volt eredményes, talpra ugrasztva ezzel az Olimpiai Stadion 68 022 nézőjét.

A hazai diadal azt jelenti, hogy a fővárosi alakulat életben tartotta története első Bundesliga-bajnoki címéről szövögetett álmait – bár nem lesz könnyű dolga, és még az is elképzelhető, hogy a Bajnokok Ligája-indulást jelentő pozíciókról is lecsúszik.

A Hamburgra papíron könnyebb feladat várt, ugyanis a Hannover vizitált az északi kikötővárosban, amely a ligában egyetlen csapatként még egy mérkőzést sem tudott megnyerni idegenben.

Ennek megfelelően a HSV hamar megszerezte a vezetést, ugyanis Mladen Petric már a 2. percben mattolta a Bayern Münchennel is hírbe hozott Robert Enkét. A gyorsan megszerzett előny birtokában a Hamburg átszunyókálta az első félidő nagy részét, és ebben remek partnerre talált a Hannover futballistáiban.

A játékrész vége felé ismét megélénkült a találkozó, de a következő fontos momentumot már csak az 52. percben lehetett feljegyezni, amikor a hazaiak kétgólosra növelték az előnyüket – ekkor is Petric volt eredményes.

A Hannover azonban gondoskodott arról, hogy izgalmas legyen a hajrá, a 70. percben Mikael Forssell váltotta gólra a Guy Demel kezezéséért megítélt büntetőt. A vendégek ezzel el is lőtték a puskaporukat – maradt a 2–1-es hamburgi siker.

Így a HSV is tovább álmodozhat, hiszen pontszámban utolérte a második helyen álló Bayern Münchent, és az éllovas Wolfsburg mögött is csak három ponttal van lemaradva.

BUNDESLIGA

28. FORDULÓ
Hamburg–Hannover 2–1 (Petric 2., 52., ill. Forssell 70. – 11-esből)
Hertha–Werder Bremen 2–1 (Simunic 71., Raffael 87., ill. Mertesacker 43.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Wolfsburg28176562–34+28 57
2. Bayern München28166659–36+23 54
3. Hamburg28173842–38+4 54
4. Hertha28164842–35+7 52
5. VfB Stuttgart28156750–37+13 51
6. Schalke28137842–27+15 46
7. Borussia Dortmund281113445–33+12 46
8. Hoffenheim28129754–40+14 45
9. Bayer Leverkusen281261050–36+14 42
10. Werder Bremen28991052–39+13 36
11. Eintracht Frankfurt28881236–45–9 32
12. 1. FC Köln28951430–43–13 32
13. Hannover28781339–58–19 29
14. Bochum286101233–44–11 28
15. Arminia Bielefeld284121222–41–19 24
16. Mönchengladbach28651734–53–19 23
17. Energie Cottbus28651724–51–27 23
18. Karlsruhe28541920–46–26 19

A BAJNOKESÉLYESEK SORSOLÁSA

WolfsburgHamburgHerthaBayernStuttgart
29. forduló: Cottbus (i) Dortmund (i) Hoffenheim (i) Schalke (o)Frankfurt (o)
30. forduló: Hoffenheim (o) Hertha (o) Hamburg (i) M’gladbach (o)Bielefeld (i)
31. forduló: Stuttgart (i) Werder (i) Bochum (o) Cottbus (i)Wolfsburg (o)
32. forduló: Dortmund (o) Bochum (o) Köln (i) Leverkusen (o)Schalke (i)
33. forduló: Hannover (i) Köln (o) Schalke (o) Hoffenheim (i)Cottbus (o)
34. forduló: Werder (o) Frankfurt (i) Karlsruhe (i) Stuttgart (o)Bayern (i)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik