Meglehetősen kemény „önostorozásba” kezdtek a Hertha BSC játékosai és vezetői a VfB Stuttgart ellen 2–0-ra elvesztett bajnoki után. Joggal: a berliniek pocsék teljesítményt nyújtottak, így egy pontra megközelítette őket a tavasszal parádézó Wolfsburg és a Bayern München. A Hertha szerencséje, hogy az üldözők egymás ellen játszanak a következő fordulóban: Felix Magath szerint előbb ki kell pipálni a Bayernt, aztán lehet álmodozni a végső sikerről.

Fotó: Imago
Háttérben: Dárdainak és a Herthának esélye sem volt Stuttgartban

Fotó: Imago
Háttérben: Dárdainak és a Herthának esélye sem volt Stuttgartban
„Az első félidőt a Stuttgartnak ajándékoztunk. Borzalmasan játszottunk, egyszerűen párharcot sem nyertünk, így nem meglepő, hogy alulmaradtunk” – nyilatkozta Dárdai Pál, a Hertha BSC magyar légiósa a listavezető szombati veresége után.
Csapattársai és a vezetők Dárdaihoz hasonlóan elégedetlenek a játékkal.
„Elmondtam már többször, most is elmondom: nem vagyunk élcsapat. A célunkra kell figyelnünk, az pedig az, hogy odaérjünk a nemzetközi kupaszereplést érő helyekre. Gyengén játszottunk, nem futottunk, ütköztünk és küzdöttünk eleget. Ilyen teljesítménnyel csak vereség lehetett a vége” – mondta a Hertha trénere, Lucien Favre.
Berlinnel szemben Wolfsburgban az öröm az úr, a zöld-fehérek tavasszal szinte megállíthatatlanok. Grafite bombaformában van, Felix Magath edzői stábja nyugodtan és nyomás nélkül tud dolgozni, az eredmények pedig jönnek. A következő forduló nagy rangadója, a Bayern vendégjátéka sorsdöntő lehet a „farkasok” számára.
Mint ahogy a Spiegel szakírója is megállapítja, a Wolfsburg sokat profitált abból, hogy eddig még nem volt reflektorfényben: előbb a Hoffenheim, aztán a Hertha került fókuszba a meglepetéscsapatok közül. Ám ha legyőzik a „bőrnadrágosokat”…
„A müncheniek elleni mérkőzés után már beszélhetünk arról, hogy van-e esélyünk a salátástálra. Előbb a Bayern, aztán a bajnokság. Egy dolog biztos: ellenük nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi helyzetet kihagyjunk. Ez mutatja, hogy van, amiben fejlődnünk kell, ha fel akarunk nőni a nagycsapatokhoz” – nyilatkozta Felix Magath, aki bevallotta: nagyon szívesen törne borsot volt csapata orra alá.
Kilenc fordulóval a vége előtt az első hat helyezett hét ponton belül van, így a Ligue 1 mellett a Bundesliga hajrája lesz a legkiélezettebb a nagy bajnokságok közül. Az őszi bajnok Hoffenheimnek viszont alighanem már az UEFA-kupa-hely megszerzése is örömet szerezne, hiszen folytatódott egészen elképesztő tavaszi pechszériájuk.
A Bundesliga őszi mérkőzéseit még megúszta sérüléshullám nélkül a csapat, most bezzeg nem: a középhátvéd Matthias Jaissle térdsérülése miatt féléves pihenőre kényszerül, míg az osztrák szélsőhátvéd, Andreas Ibertsberger szintén hosszabb kihagyásra számíthat. A kulcsjátékosok hiánya pedig nagyon is meglátszik a „Hoffe” tavaszi teljesítményén.
EMLÉKEZTETŐ
| Bayern München–Karlsruhe 1–0 (Sosa 34.) |
| Stuttgart–Hertha 2–0 (Cacau 47., Khedira 51.) |
| Bielefeld–Wolfsburg 0–3 (Gentner 19., Grafite 58., Dejagah 87.) |
| Leverkusen–Frankfurt 1–1 (Kadlec 40., ill. A. Meier 16.) |
| Hoffenheim–Hannover 2–2 (Teber 20. – 11-esből, Wellington 84., ill. Balitsch 22., Eggimann 74.) |
| Cottbus–Köln 0–2 (Novakovic 51., 60. – 11-esből) |
| Dortmund–Werder Bremen 1–0 (Frei 64. – 11-esből) |
| Mönchengladbach–Bochum 0–1 |
| Schalke–Hamburg | 17.00 |
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. Hertha | 25 | 15 | 4 | 6 | 39–29 | +10 | 49 |
| 2. Bayern München | 25 | 14 | 6 | 5 | 53–31 | +22 | 48 |
| 2. Wolfsburg | 25 | 14 | 6 | 5 | 53–31 | +22 | 48 |
| 4. Hamburg | 24 | 14 | 3 | 7 | 37–35 | +2 | 45 |
| 5. Hoffenheim | 25 | 12 | 8 | 5 | 52–34 | +18 | 44 |
| 6. VfB Stuttgart | 25 | 12 | 6 | 7 | 44–36 | +8 | 42 |
| 7. Bayer Leverkusen | 25 | 11 | 5 | 9 | 46–33 | +13 | 38 |
| 8. Schalke | 24 | 10 | 7 | 7 | 33–25 | +8 | 37 |
| 9. Borussia Dortmund | 25 | 8 | 13 | 4 | 37–31 | +6 | 37 |
| 10. Werder Bremen | 25 | 8 | 8 | 9 | 46–35 | +11 | 32 |
| 11. 1. FC Köln | 25 | 9 | 5 | 11 | 29–35 | –6 | 32 |
| 12. Eintracht Frankfurt | 25 | 6 | 8 | 11 | 30–39 | –9 | 26 |
| 13. Hannover | 25 | 6 | 8 | 11 | 35–52 | –17 | 26 |
| 14. Bochum | 25 | 5 | 10 | 10 | 29–40 | –11 | 25 |
| 15. Arminia Bielefeld | 25 | 4 | 12 | 9 | 21–36 | –15 | 24 |
| 16. Mönchengladbach | 25 | 6 | 4 | 15 | 32–47 | –15 | 22 |
| 17. Energie Cottbus | 25 | 5 | 5 | 15 | 21–44 | –23 | 20 |
| 18. Karlsruhe | 25 | 5 | 2 | 18 | 18–42 | –24 | 17 |
Legfrissebb hírek

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha
Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38
Ezek is érdekelhetik






