„Kicsik vagyunk, de jó úton járunk” – állítja a Hoffenheim magyar légiósa

Vágólapra másolva!
2008.12.07. 12:19
Másfél nappal a Bundesliga legnagyobb őszi rangadója, a Bayern München–Hoffenheim mérkőzés (2–1) után a remekül menetelő kiscsapatnál még mindig rendkívüli a csalódottság – nem csoda, hisz a játék képe alapján a kék-fehérek legalább a döntetlent megérdemelték volna. Igaz, mind a meccset cserejátékosként végigizguló Lőw Zsolt, mind a tréner Ralf Rangnick mester amondó: nem lehet véletlen, hogy mindig a Bayernnek van szerencséje a hajrában.
A végén Luca Toniék örülhettek a rangadó után
Fotó: Reuters
A végén Luca Toniék örülhettek a rangadó után
A végén Luca Toniék örülhettek a rangadó után
Fotó: Reuters
A végén Luca Toniék örülhettek a rangadó után

„Borzasztóan csalódottak voltunk. Mindent megtettünk a sikerért, illetve az egy pontért, de ez is kevés volt. Még akkor is el vagyunk keseredve, ha tudjuk, nem a Bayern ellen játszottunk a legjobban ebben a szezonban. Vezettünk, a bajorok kinyíltak, voltak újabb lehetőségeink is, aztán egy pillanatnyi kihagyás mindent megváltoztatott. Bengedtük Lahmot középre, a labda meg bevánszorgott a kapunkba” – nyilatkozta Lőw Zsolt a Nemzeti Sportnak.

„A végén pedig kellemetlen és tehetetlen érzés lett úrrá rajtunk. Addig mosolyogva hallgattuk, miket kiabálnak be nekünk a szurkolók, de a végén már ők mosolyogtak rajtunk. Vagy inkább röhögtek…” – tette hozzá.

Pedig a szokott bátor támadójátékát hozó újonc sokáig ráfagyasztotta a vigyort a Bayern-drukkerek arcára. A vendégeknek Ibisevic gólja után és a 87. percben is volt rá esélyük, hogy a maguk javára döntsék el a meccset, de nem sikerült nekik – a három pontért nagyon hajtó Bayern pedig kihasználta Ibertsberger óriási hibáját, közvetlenül a lefújás előtt. Van-e alapja hát a Bayern-mítosznak, mely szerint a végén (szinte) mindig a „bőrnadrágosoknak” van szerencséjük?

„Valami lehet benne. Legyen bármilyen nehéz szezonjuk, a végére mindig odaérnek a mezőny elejére. Most is nüanszokon múlt a meccs, és behúzták. Elképesztő, mennyire összpontosítanak az ilyen találkozókon. Nem tudom, ez minek köszönhető, de félelmetes. Viszont végig partiban voltunk a Bayernnel, amely évtizedek óta meghatározó szereplője a világfutballnak. Mi még kicsik vagyunk, de jó úton járunk” – mondta Lőw.

Ralf Rangnick, a Hoffenheim „kijevi iskolán” felnőtt trénere ugyanígy vélekedett, bár az elnök, Peter Hofmann „csak a szokásos Bayern-mázlit” emlegette.

„Még mindig nagyon nehéz megemészteni a 92. perc történéseit, de ebből is tanulnunk kell. A 87. percben megvolt a meccslabdánk, de Salihovic elhibázta a ziccert. Az elején túlpörögtünk, talán a tét és a hangulat miatt, aztán nyugodtabban és jobban futballoztunk” – nyilatkozta a tréner.

„Nem fogunk ettől összeomlani, hisz a játékunk jó volt, és megmutattuk, hogy jogosan tartozunk az élmezőnyhöz. Mi még nem vagyunk a Bayern szintjén, hisz ők harminc éve mindig csúcsközelben járnak, két esztendeje például még a tartalékcsapatuk mosott le minket a harmadosztályban. Az, hogy a rangadókon rendszeresen jobbak koncentrálnak a hajrában, nem véletlen. Ha minden a normális kerékvágásban halad, ebben a szezonban is ők lesznek a bajnokok” – tette hozzá.

A KIJEVI ISKOLA NEVELTJE

A hoffenheimi „professzor”, azaz Ralf Rangnick a legendásnak méltán nevezhető, Lobanovszkij-féle Dinamo Kijevtől leste el a futballfilozófiáját.
„Vonalvédekezést játszottak letámadással, akkor, amikor a világon ezt még senki sem próbálta ki. Bárhol volt a labda, két-három kijevi már agresszívan letámadott. Gyors és látványos focit játszottak, azonnal megtetszett” – mondta Rangnick, aki hosszú éveken keresztül rendszeresen tanulmányozta a kijeviek edzőtáborában a helyi játékszisztémát.
Legfrissebb hírek

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21

Lőw Zsolt és a Lipcse elrontaná a Bayern München ünnepét

Német labdarúgás
2025.05.02. 13:41

Hétfőtől a Beckenbauer téren áll a Bayern München stadionja

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:16

Thomas Müller: Guardiola óta egyik edző–csapat kapcsolat sem működött igazán

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:09

Micsoda egybeesés: Kompany utolsó Bundesliga-meccsén debütált a Bayernben 500 bajnokiig jutó Thomas Müller

Német labdarúgás
2025.04.28. 11:24
Ezek is érdekelhetik