Aílton szerződését felbontotta az MSV Duisburg együttese

Vágólapra másolva!
2008.02.25. 12:08
Szerződést bontott egymással az MSV Duisburg együttese, és Aílton, a klub brazil csatára. A 34 éves, korábbi gólkirály csalódást keltett, csak egyszer talált be az ellenfelek kapujába.
Aílton kevés lehetőséget kapott a "Zebráknál"
Aílton kevés lehetőséget kapott a "Zebráknál"
Aílton kevés lehetőséget kapott a "Zebráknál"
Aílton kevés lehetőséget kapott a "Zebráknál"

Nagy reményekkel igazolta a nyári szezonban Aíltont az MSV Duisburg együttese, de Rudolf Bommer edzőnek rá kellett jönnie: ez már nem az a játékos, aki 2004-ben gólkirályi címet nyert.

A jelentős súlyfelesleggel küzdő támadó kevés lehetőséget is kapott a szakembertől, a volt válogatott futballista csak ritkán szavazott neki bizalmat: Aílton nyolc mérkőzésen segíthette a Duisburgot, ezeken mindössze egy gólt szerzett.

A támadó az első négy tavaszi fordulóban egy percet sem tölthetett a pályán, és a Duisburg színeiben már nem is fog: a klub ugyanis felbontotta a szerződését.

Aílton 219 meccsen lépett pályára a Bundesligában, összesen 106 alkalommal volt eredményes. 1999 tavaszától 2004 nyaráig a Werderben szerepelt, utolsó szezonjában 28 gólt szerzett. Később megfordult a Schalke, a Besiktas, a Hamburg, a Crvena zvezda és a Grasshoppers gárdájában is.
Legfrissebb hírek

Videó: a 10 éve visszavonult brazil kedvenc visszatért és CR gólörömével ünnepelt

Német labdarúgás
2023.05.02. 14:18

Werder: Lisztes Krisztián tornát nyert a legendákkal – fotó, videó

Minden más foci
2018.01.06. 14:31

Bosszút állnak a németek vagy most is a spanyolok lesznek jobbak?

Foci vb 2010
2010.07.03. 03:25

Dárdai Pál rekorddöntés, Hajnal Tamás dortmundi centenárium előtt

Német labdarúgás
2009.08.07. 01:47

Assauer: „Ha a Schalke bajnok lesz, meztelenül rohangálok a stadionban”

Német labdarúgás
2009.08.06. 20:40

A közeledés első jele Münchenben: Beckenbauer bocsánatot kért Ribérytől

Német labdarúgás
2009.08.06. 15:02

Bár a Borussiánál eddig is megbecsülték, a centenárium őt is kötelezi

Német labdarúgás
2009.08.06. 12:29

A sikerkovács Magath nélkül védené meg bajnoki címét a Wolfsburg

Német labdarúgás
2009.08.05. 14:14
Ezek is érdekelhetik