Huszti Szabolcs gólt szerzett a HSV elleni északi rangadón

Vágólapra másolva!
2008.02.02. 17:34
Hat mérkőzést rendeztek szombaton a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 18. fordulójában. Huszti Szabolcs, Hajnal Tamás és Dárdai Pál is kezdőként lépett pályára, előbbi büntetőből gólt is szerzett a Hamburg elleni északi rangadón.
Huszti Szabolcs büntetője után a hálóba tart a labda
Reuters
Huszti Szabolcs büntetője után a hálóba tart a labda
Huszti Szabolcs büntetője után a hálóba tart a labda
Reuters
Huszti Szabolcs büntetője után a hálóba tart a labda

Három magyar játékos csapata is érdekelt volt a forduló szombati játéknapján. A Hannover Huszti Szabolccsal a soraiban a Hamburg vendége volt, a Hajnal Tamással felálló Karlsruhe a Nürnberget fogadta, a Dárdai Pált foglalkoztató Hertha pedig a Frankfurtot fogadta.

Huszti kezdő volt a Hannoverben, az alsó-szászországi együttes remek északi rangadót vívott a Hamburggal. Hatalmas volt az iram, ám az első félidő hajrájáig nem született gól. Ekkor Schulz tört be a tizenhatoson belülre, a korábbi Werder-védőt viszont a hátrafutó Demel kibillentette az egyensúlyából. Günter Perl játékvezető büntetőt ítélt. A labda mögé a magyar játékos állt, és magabiztosan lőtt a bal sarokba.

A Várhidi Péter válogatottjába hosszabb szünet után visszakerülő ballábas játékos szünet után újabb gólt szerezhetett volna, ám lövése a kapufáról pattant ki.

Közben a HSV is több lehetőséget is kidolgozott, a csereként beálló Paolo Guerrero veszélyeztetett leginkább. A 71. percben azonban nem a perui, hanem Ivica Olic egyenlített. Frank Rost kapus ekkor gyönyörű vetődéssel szerezte meg Huszti elől a labdát, majd gyorsan előre rúgta. Ott Vinicius rosszul fejelt a játékszerbe, az Rafael van der Vaart elé került, akinek lövését még hárította Robert Enke, a kipattanót azonban már értékesítette Olic.

A hátralévő időben már nem változott az eredmény, a Hannover ráadásul tíz emberrel fejezte be a meccset Pinto kiállítása miatt. Husztit a 87. percben váltotta Benjamin Lauth

Karlsruhéban Hajnal először egy kemény belépővel vétette magát észre, sárga lapot is kapott a Peer Kluge elleni belépőjéért. Az első félidőben az újonccsapat nem igazán tudta feltörni a nürnbergi védelmet, utána azonban a vendégeket megfogta, hogy az Andreas Wolf megkapta a második sárga lapját.

Edmund Becker csapata a 66. percben már megszerezte a vezetést, ekkor a támadást jól kísérő balhátvéd, Christian Eichner kapta a labdát a tizenhatos sarkánál, majd szépen lőtt Jaromir Blazek hálójába.

A 74. percben bebiztosította győzelmét a KSC, a télen igazolt ausztrál Joshua Kennedy lőtt hat méterről a vendégkapuba. Hajnalt a 90. percben cserélte le edzője.

Kezdő volt Dárdai Pál is a Herthában, a magyar játékos a télen igazolt Gojko Kacsarral az oldalán ezúttal is védekező középpályást játszott. A berlinieknek azonban sok sikerélményben nem lehetett részük, hiszen a Frankfurt új szerzeménye, a cseh Martin Fenin első Bundesliga-meccsén egyből triplázni tudott.

Döntetlent játszott Hajnal Tamás jövőbeni csapata, a Borussia Dortmund, amely az újonc Duisburg otthonába látogatott. A Cottbus az exkaposvári Dusan Vasziljeviccsel a soraiban kapott ki a Bayer Leverkusentől.

NÉMET LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA)

18. FORDULÓ
Energie Cottbus - Bayer Leverkusen 2-3 (Papadopulosz 15., Bassila 77. ill. Rolfes 59., 86.-11-es, Bulikin 69.)
Karlsruhe - Nürnberg 2-0 (Eichner 66., Kennedy 74.)
Duisburg - Dortmund 3-3 (Filipescu 18., Willi 30., Tararache 59. ill. Kehl 51., Klimowicz 68., 90+2.)
Hamburg - Hannover 1-1 (Olic 71. ill. Huszti 41.-11-es)
Hertha - Frankfurt 0-3 (Fenin 39., 60., 90.)
Bielefeld - Wolfsburg 0-1 (Grafite 27.)
A bajnokság állása:
1. Bayern München 18 11 6 1 33-9 +24 39
2. Werder Bremen 17 11 3 3 42-24 +18 36
3. Bayer Leverkusen 18 10 3 5 35-18 +17 33
4. Hamburg 18 9 6 3 25-14 +11 33
5. Karlsruhe 18 9 4 5 21-21 0 31
6. Schalke 04 17 7 8 2 26-17 +9 29
7. Hannover 18 8 4 6 28-29 -1 28
8. Eintracht Frankfurt 18 6 8 4 22-23 -1 26
9. VfB Stuttgart 17 8 1 8 24-25 -1 25
10. Wolfsburg 18 6 5 7 31-30 +1 23
11. Borussia Dortmund 18 6 4 8 29-33 -4 22
12. Hertha BSC Berlin 18 6 2 10 19-27 -8 20
13. VfL Bochum 17 5 4 8 25-27 -2 19
14. Arminia Bielefeld 18 5 3 10 19-39 -20 18
15. Hansa Rostock 18 5 2 11 17-28 -11 17
16. Nürnberg 18 4 3 11 21-30 -9 15
17. Energie Cottbus 18 3 6 9 19-30 -11 15
18. Duisburg 18 4 2 12 17-29 -12 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik