Rendkívül közel állt a meglepetéshez a harmadosztályú kiscsapat

Vágólapra másolva!
2007.08.06. 23:33
Majdnem az első forduló jelentette a végállomást a végső győzelemre is esélyes Bayern München együttesének. Ottmar Hitzfeld csapata csak tizenegyesekkel tudta legyőzni a harmadosztályban szereplő, szintén bajor együttest, a Wacker Burghausent. A kispcsapat még vezetett Neubert góljával, de Miroslav Klose egyenlíteni tudott. Schultz Levente jól játszott, a tizenegyeseknél azonban hibázott.
A Bayern nagyon megszenvedett harmadosztályú ellenfele ellen - itt Ribéryt próbálja szerelni Schulz
Reuters
A Bayern nagyon megszenvedett harmadosztályú ellenfele ellen - itt Ribéryt próbálja szerelni Schulz
A Bayern nagyon megszenvedett harmadosztályú ellenfele ellen - itt Ribéryt próbálja szerelni Schulz
Reuters
A Bayern nagyon megszenvedett harmadosztályú ellenfele ellen - itt Ribéryt próbálja szerelni Schulz

A Német Kupa első fordulójának zárómérkőzésén a harmadosztályba visszacsúszó Wacker Burghausen az élvonal talán legjobban erősítő együttesét, a Bayern Münchent fogadta. A hazaiaknál helyet kapott Schultz Levente is.

A harmadosztály nyitófordulójában győztes gólt szerző magyar középpályás jól kezdett, negyedik percben leadott lövését Kahnnak kellett szögletre tolnia.

Ahogy az várható volt, a folytatásban a Bayern München átvette a játék irányítását, sorra vezették a támadásokat, de Manuel Riemann kapus – aki majd csak szeptemberben ünnepli 19. születésnapját – biztosan állt a lábán, nem tudtak rajta kifogni Ribéryék. A fiatal hálóőr a 34. percben védte a legnagyobbat, amikor Klose közeli lövése jött ki rajta.

Az utolsó percekben erősödött a Bayern-nyomás, Schweinsteiger és Zé Roberto is próbálkozott, de a szünetre gólnélküli döntetlennel vonult a két bajor csapat.

A második játékrész is müncheni fölénnyel indult, de a Wacker szívósan védekezett. A hazaiaknak támadásra azonban már nem maradt ereje, az egyetlen csatárhoz, Thomas Neuberthez csak elvétve jutott el a labda.

A 61. percben azonban váratlanul a Burghausen jutott előnyhöz. Egy jobbról beívelt szabadrúgásra éppen Neubert ugrott fel, és a kapunak háttal állva csúsztatott. A labda a felső lécről pattant a gólvonal mögé.

A bekapott gól után a Bayern folytatta az offenzívát, de Riemann továbbra is megingathatatlan volt, Klose fejesénél és Ribéry szabadrúgásánál pedig az irányzékkal volt gond. A legközelebb Van Bommel járt a gólszerzéshez, de a holland középpályás a 71. percben a kapufát találta el.

A 79. percben már nem bírta tovább a nyomást a harmadosztályú csapat, egy bal oldali szögletet követően Klose ugorhatott fel, és hat méterről a hálóba bólintott. A győztes gólt azonban a 90 perc leteltéig nem tudta megszerezni Ottmar Hitzfeld együttese, következhetett a hosszabbítás.

Ingo Anderbrügge gárdája a ráadásra rendezte a sorokat, a Bayern támadói kevesebbszer jutottak el a kapujukig, mint a második félidő végén. Sőt, Solga révén még egy ígéretes lövésre is futotta az erejükből, valamint Schultznak is akadt egy lehetősége.

A végére Daniel van Buyten is beszállt – csatárnak. A belga védő előtt adódtak is nagy helyzetek, de nem tudott a hálóba találni. Következhettek a büntetők.

Az első párban Ribéry berúgta, Schultz Levente azonban a felső lécet találta el. Vam Bommel és Neubert is magabiztos volt, Sosa és Rodrigo azonban nem koncentrált eléggé. A negyedik körben sikerült az egyenlítés, amíg Altintop a felső lécet törte majdnem ketté, addig Schmidt nem hibázott. Az utolsó párban Lahm berúgta. Riemann kapusnak is találnia kellett, a fiatal hálóőr nem ijedt meg, legyőzte a rutinos Oli Kahnt.

Utána meccslabdához is jutott a Burghausen, miután Demichelis próbálkozását kivédte Riemann: a litván Palionis ellenben nem tudott kifogni Kahnon. A hetedik körben Lell – bár a kapus beleért – berúgta, Mayer lába azonban megremegett, lövését kiütötte a Bayern hálóőre, és továbbjuttatta csapatát.

NÉMET KUPA, 1. FORDULÓ

Wacker Burghausen (III) - Bayern München 1-1 (0-0) - tizenegyesekkel: 3-4
G: Neubert (62.) ill. Klose (79.)
Legfrissebb hírek

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45

Kétgólos hátrányból fordított a Bayern Lőw Zsolték ellen, de Poulsen a 95. percben elnapolta a bajnokavatást

Német labdarúgás
2025.05.03. 17:25

Pep Guardiola szerződése lejártával távozik a Citytől, pihenőt tartana

Angol labdarúgás
2025.05.02. 20:21

Lőw Zsolt és a Lipcse elrontaná a Bayern München ünnepét

Német labdarúgás
2025.05.02. 13:41

Hétfőtől a Beckenbauer téren áll a Bayern München stadionja

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:16

Thomas Müller: Guardiola óta egyik edző–csapat kapcsolat sem működött igazán

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:09

Micsoda egybeesés: Kompany utolsó Bundesliga-meccsén debütált a Bayernben 500 bajnokiig jutó Thomas Müller

Német labdarúgás
2025.04.28. 11:24
Ezek is érdekelhetik