Bundesliga: Dárdaival Kölnben győzött a Hertha

Vágólapra másolva!
2005.09.25. 19:47
Címkék
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában idegenben nyert egy góllal a Hertha, amelyben ezúttal kezdőként kapott fontos szerepet a nyáron Berlinből még annyira elvágyódó, a klubvezetők részéről egyáltalán nem marasztalt Dárdai Pál.
Dárdai úgy ment, hogy végül maradt
Megyesi Bálint
Dárdai úgy ment, hogy végül maradt
Dárdai úgy ment, hogy végül maradt
Megyesi Bálint
Dárdai úgy ment, hogy végül maradt
A kölni mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, sok helyzettel. A hazaiak sokszor veszélyeztették a vendégek kapuját, főként távoli lövésekkel operáltak, de valahogy próbálkozásaikban és az egész csapatban nem volt kellő átütőerő.

Köszönhetően többek között a Dárdai Pállal végig jól záró berlini védekezésnek, amely az esetek többségében már a középpályán megakasztotta a hazai próbálkozásokat. Dárdai csapata jobb teljesítményt nyújtó játékosai közé tartozott, erejét a védekezésre összpontosította, de ritkán azért bátran fellépett a támadásokkal is.

A Hertha negyedik, a Köln pedig a tizenegyedik helyen áll a tabellán.

A Stuttgart hazai pályán Tomasson korai góljával verte a Kaiserslautern csapatát. A Stuttgart így második győzelmével és immáron kilenc pontjával a tizedik helyen áll a tabellán, amelyen a Kaiserslautern hét ponttal a tizenkettedik.
  • Bundesliga, hetedik forduló:
  • VfB Stuttgart-Kaiserslautern 1-0 (1-0)
  • G.: Tomasson 10.
  • 1. FC Köln-Hertha BSC 0-1 (0-0)
  • G.: Madlung 52.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bundesligát?

Írja be az itt látható számot!
Az NSO ajánlja:

A NÉMET BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
FORDULÓRÓL FORDULÓRA
A Bundesliga csapatai 2005-2006
Magyarok a Bundesligában

BUNDESLIGA szurkolói füzet 2005-2006 - Töltse le itt!

Mindent a Bundesligáról
Legek a Bundesliga történetéből

A Bundesliga győztesei, 1963-
A Bundesliga gólkirályai, 1963-
Futball-lexikon

Legfrissebb hírek

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
14 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
33 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
35 perce

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
57 perce

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
57 perce

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
1 órája

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik