Népsport: Jenő edzőként sem volt puha

Voltak arra utaló jelek 1973 októberében, hogy a Ferencváros labdarúgóinak háza táján nincs minden rendben. Az UEFA-kupa első fordulójában kettős vereséggel búcsúztak a zöld-fehérek: előbb a Népstadionban kaptak ki a lengyel Gwardiától 1–0-ra, majd október 3-án Varsóban 2–1-re. A Népsport megírta, hogy a hazatérést követően Csanádi Ferenc edző sem pénteken, sem szombaton nem jelent meg a csapat edzésén. Ez a bennfenteseket nem lepte meg, mert hetek óta beszélték, hogy menesztik a trénert. Mi több, Knézy Jenő a SZEOL–VM Egyetértés mérkőzés tévéközvetítése során ezzel kezdte: „Csanádi Ferenc, az FTC edzője megvált a klubtól, s az elnökség ideiglenesen Novák Dezsőt bízta meg az edzői teendők ellátásával.”

Ezt követően sportlap szerkesztőségét rengetegen hívták telefonon, a lap munkatársai kötelességüknek érezték, hogy utánajárjanak a dolognak. Igen ám, de Csanádi lakásán ugyan felvették a telefont, csak az edző nem volt otthon, míg Som Ferenc szakosztályvezetőt az FTC–Bakony Vegyész női kézilabda-mérkőzésen érték utol. Úgy reagált, hogy magánemberként szurkol a csapatnak, s azt tanácsolta, Harót János elnököt se keressék, mert az ő munkaideje is lejárt... Aztán felszállt a fehér füst, az egyesület az MLSZ-hez fordult, járuljon hozzá, Csanádi edző felmentéséhez. S hogy mi köze volt ehhez a szövetségnek? Az MLSZ elvileg ellenezte, hogy „idény közben vagy érvényes edzői szerződés esetén az edzők személyében változás történjék”. Ugyanakkor a testület tudomásul vette a kialakult helyzetet, „jelen esetben hozzájárul a közös kérelem teljesítéséhez”.

A 8. forduló után hetedik helyen szerénykedő együttes élére október 19-én az ősfradista Dalnoki Jenőt nevezték ki vezetőedzőnek. A korábbi balhátvéd 1966-tól anyaegyesületénél kezdett el edzőként dolgozni, 1970-ben dr. Kalocsay Gézát követte a nagycsapatnál, három mérkőzésen (Csepel 0–0; Liverpool 0–1; Videoton 2–0) szeptember 12. és 20. között megbízott edzőként ült kispadon, majd kinevezték Csanádi Ferencet.

A Videoton elleni idegenbeli bajnokin ült először állandóként Dalnoki a kispadon. sok volt a sérültje (Géczi István, Vépi Péter, Páncsics Miklós, Albert Flórián, Mucha József), a Fradi 10 ezer néző előtt mégis 3–2-re győzött a Sóstói Stadionban, a nem túl magas színvonalúra, kétcsillagosra értékelt találkozón. Megyesi István volt a Fradi legjobbja, „a csatárok gyengélkedtek”. Két újonc is lehetőséget kapott, a védelem tengelyében Viczkó Tamás, a csatársor bal szélén Magyar István, a Népsport mindkettőjük teljesítményét átlagosra (5) értékelte.

Magyar „Csóka” Szolnokról érkezett 1972 nyarán, 18 évesen mutatkozott be az NB I-ben, Viczkó sem töltötte még be 20. életévét, viszont a nagyok között már a Gwardia ellen Varsóban is pályán volt, Vépi helyére szállt be a 20. percben.

Mindeközben a Labdarúgás 1973. októberi számában az akkor még hivatalos edző, Csanádi Ferenc is szót kapott. A „Fradi-dilemmák” című cikkben beszélt a célokról (verseny a bajnoki aranyért, esetleg megszerezni, bejutni az MNK döntőjébe, jól szerepelni az UEFA-kupában), szerkezeti problémákról, s bizony arról is, jó erőállapotban lesznek-e játékosai – „mindenekelőtt magánéletük miatt”. Csanádi így summázott: „Mégis úgy gondolom, ha az őszi idény végén ott leszünk az első hely közelében, a tavasszal, már az Üllői úton, kivívhatjuk az elsőséget.” (Itt az 1974-ben átadandó új stadionra utalt Csanádi.), Az edző kulcsfontosságúnak vélte az Újpesti Dózsa elleni mérkőzést – aztán azon már Dalnoki ült a zöld-fehérek kispadján... A lap így összegezte a a Fradi helyzetét: „Egyes számú dilemmája tehát: bajnokság változások nélkül, vagy változások bajnokság nélkül. (...) Bajnokságot is nyerni meg új csapatot építeni – csak a legritkábban sikerül.”

Az október 27-i újpestiek elleni derbi előtt Dalnoki így nyilatkozott: „A Dózsa jó formában van, ezt bizonyítja, a Benfica elleni eredmény. Ha ugyanolyan lelkesedéssel játszunk, mint a Videoton ellen, akkor egy pontot elhozhatunk a Megyeri útról.” Bizony, az Újpest jó formában volt: a BEK 1973–1974-es kiírásának 2. fordulójában Lisszabonban 1–1-es döntetlent játszott az Eusébióval, Simoesszel, Nenével, Jordaóval felálló portugál bajnok ellen, a visszavágón aztán itthon 2–0-ra nyert s továbbjutott.

Dalnoki nem számíthatott Géczire és Vépire, Vépivel kapcsolatban álljon itt egy történet: a védő az 1976-os Újpest–Fradin (8–3) – amelyen Fazekas László öt gólt lőtt – sem léphetett pályára sérülés miatt. A következő derbi előtt az edző elmondta a Vépinek, hogy az ő trénere a fontos meccsek előtt a következőkkel fordult hozzá: „Nem mondom, hogy rúgd agyon a szélsődet, de öt percet kapsz, hogy megoldjad.” Hozzátette: „Petikém, én tíz percet adok, hogy a Fazekas-kérdést megoldjad.” Ebből látszik, Dalnoki nemcsak a pályán, a kispadon is kőkemény volt.

A Képes Sport a derbiről szóló riportjában leszögezte: „A Dózsa-öltöző a jobb és tudása fölényét érző csapat hangulatát idézte.” Nem így a vendégeknél: „A belépőt rögön megcsapta az izgalom légköre.” Dalnoki és a szintén újonnan kinevezett a szakosztályi elnök, Dékány Ferenc izgatottan járkált, a tréner nem tagadta: „Csak a csoda segíthet rajtunk. Albert, Mucha, Páncsics, Géczi és Vépi, fél csapatra való játékos sérült.” A találkozó után (1–2) a Dózsa öltözője csendes, Szűcs Gyula edző sportszerű: „A labdarúgás sport és játék, amiben veszíteni is lehet.” Ellenben: „A zöld-fehérek öltözője csupa boldogság. Mindenki ott szorong és gratulál a játékosoknak.”

De ne szaladjunk ennyire előre!

„A Ferencváros bravúrja a Megyeri úton – ezzel a címlappal jelent meg a Népsport, a lényeg pedig: „Nagy meglepetés született a Megyeri úton.” Nem utolsósorban azért, mert az FTC sokkal nagyobb akarattal, lelkesedéssel játszott, mint az újpestiek. Többen is átlagon felüli teljesítményt nyújtottak, így Bálint László és Branikovits László. A védő „remekül helyezkedett, vezéregyénisége volt ennek a csapatrésznek”, Brani „a középpályás sorból indult és vezetett veszélyes támadásokat, s két szép góljával döntő érdemeket szerzett a győzelemben”. Az első félidőben Szőke István bombáját védte Szentmihályi Antal, a kipattanó labdát lőtte be Branikovits. Fazekas László a második játékrészben egyenlített, de ismét érkezett az FTC-játékos, Szentmihályit elfektetve ugyan nehéz szögbe került, ráadásul három újpesti is visszaért az alapvonalra, de higgadtan lőtt a bal felső sarokba (1–2).

Dalnoki boldogan értékelt: „Kimondhatatlanul örülök a két pontnak, és nem kevésbé annak, hogy a fiúk szívvel-lélekkel harcoltak ezért a nagyszerű győzelemért. Néhányan tudásuk legjavát adták.” A meccs előtt ezt mondta a mester: „A Dózsa jobb csapat, de ez nem minden. Ha valaki igazán akar, meglepő dolgokra képes!” Dékány Ferenc kitért a részletekre is: „Az volt az elgondolásunk, hogy a pálya közepét átadjuk a Dózsának, s csak a kapunktól 30–35 méternyire fogunk szorosan embert, hiszen, ha hagyjuk magunkat kicsalni, a gyorsabb újpesti csatárok lerohanják a mieinket. A védekezésben feltétlenül emberelőnyre kellett törekednünk, a labda birtokában pedig előre nyomulni, s kihasználni szélsőink gyorsaságát, kontratámadásokkal meglepni a Dózsa védelmét.”

Dalnoki Jenő gyökeres fiatalításba kezdett, ugyanakkor idővel – tetszett vagy nem tetszett – néhány korszakos fradistát nyugdíjazott, mint Branikovits (1976) és Szőke (1974). Az 1973–1974-es idény végén ezüstérmes lett az együttes, ahogyan egy interjúban Dalnoki és Dékány fogalmazott: „Nincs baj a Ferencvárosnál.”

Dalnokiról Nyilasi Tibor ezt mondta: „Sok edzővel dolgoztam pályafutásom során, ő volt az egyik, aki kiemelten foglalkozott velünk, megmutatta, mi a Fradi szellemisége, ő volt az, aki minden percét a klubnak szentelte.”