Népsport: még nem jött el az őszinteség politikája

Az MTK 1923 júniusában kikapott Bécsben a Rapidtól (4:5), a csapatban Molnár György remekelt, három gólja is kellett ahhoz, hogy a Hakohah újból ajánlatot tegyen neki. A kapcsolatfelvétel már korábban megtörtént, ám a futballista – akinek voltak vitái az anyagiakról az MTK-nál – becsületből végigjátszotta az idényt az MTK-ban (bajnoki cím, kupagyőzelem).

Molnár nem jött haza a csapattal, Bécsben maradt. „Elfoglalta a Hakoah által megszerzett és kétmillió osztrák koronával dotált állást, a Hakoah színeiben szerepel, szóval: idegen lett a számunkra!”– írta a Nemzeti Sport, majd egész júliusban az osztrák „szipkázás” állt a középpontban.

Nem ő volt az első magyar a Hakoahnál, aktuálisan Molnár Frigyes (itthon: NSC, 33 FC), Nemes Sándor (FTC) és Guttmann Béla (MTK) is a bécsieket erősítette. Nemes a Favoritenstrasszén sportüzletet nyithatott, Guttman pedig tánciskolát, ahová a Hakoah-drukkerek gyerekei jártak nagy számban.„Az MTK úgy érzi magát, mint az apa, aki elvesztette a fiát”– így a kommentár, ám a helyzet súlyosabb lett, amikor kiderült, hogy a csapat másik, ha nem a legnagyobb klasszisa, Orth György Pozsonyba utazott. Hivatalosan rokonlátogatásra...

Az MTK-nál nem hittek a klubcserében, mert szerintük „Orth olyan rossz formában van, hogy az MTK csapatának, valahányszor Orth megjelenik – hátránnyal kell megküzdenie”. Ennek ellenére néhány nappal később az a hír, hogy a prágai Deutscher Fussball Club kötötte le Orthot, és nemcsak kitűnő állást biztosított neki egy prágai német pénzintézetnél, fejedelmien berendezett, háromszobás lakás is várja, sőt a felesége a prágai német színházhoz szerződik – Mihályi Vilcsi ugyanis a pesti színpadoknak is ünnepelt sztárja volt (Apollo Kabaré, Művész Színpad).

A Nemzeti Sport nem értette, hogy az MTK miért olyan nyugodt, miért nézi ölbe tett kézzel legjobbjai külföldi terveit, közben ugyanis Braun „Csibi” a Barcelonával kokettált. A szándék végül meghiúsult, mert a Barca nem tudott neki megfelelő állást szerezni, a spanyol szövetség pedig „csak abban az esetben igazolja le a külföldi honosságú játékosokat, ha megfelelő állásban vannak, illetőleg rendes kenyérkeresettel bírnak”.

De vissza Orthhoz. A Nemzeti Sport szerint: „Orth, a kedves, finom modorú futballista úrigyerek, amatőr volt Budapesten, de mert megnősült, és nem tudott megélni abból a fizetéséből, amit banktisztviselő létére keresett, klubot változtatott, odament, ahol megfizetik. Orth az ősszel már nem jelenik meg a magyar pályákon, amelyek így még kietlenebbek és még szomorúbbak lesznek.”A megállapítás valós voltát nem tompítja, hogy a játékos csakhamar Bécsben tűnt fel, a Viennával tárgyalt, és hivatalosan is bejelentette távozását az MTK-nak, illetve az MLSZ-nek. Ahol jegyzőkönybe foglalták – a szabályok szerint.

Csakhamar az a hír járta, hogy Orth 10 millió osztrák koronát kapott berendezkedési gyorssegélyként, tehát szinte ajándékképpen a klubcseréért, azonkívül rendes állást, ahol mintegy két és fél millió korona havi fizetésben részesül. Emellett Orth „Lebensmittel zuschlagja” (nevezzük kalóriapénznek) is felmegy havi 80 dollárra. „Orth »tőkésítési« kísérlete tehát már az első startra jól sikerült, (…) el kellett jönni annak a napnak, mikor Orth is elhagyja Magyarországot, hogy felsegítse a beteg osztrák futballsportot, amelynek csak az üzleti mérlege mondható egészségesnek.”

Bécsben pedig forrósodott a légkör. Miközben Molnár pályára lépett a Hakoahban, a bécsi rendőrség elleni hagyományos barátságos meccsen gólokat is szerzett, a Rapid keményen kiállt a magyarok szerepeltetése ellen. Bojkottot kezdeményezett a Hakoah és a Wiener Amateur (ma: Austria Wien) ellen a magyar játékosok miatt, azt követelve, hogy Ausztria bajnokságáért csak osztrák honosságú játékosok küzdhessenek. Az Amateurben, ahol Schaffer Alfréd, Konrád I Jenő és Konrád II Kálmán játszott, egyébként is állt a bál, Schaffer ott fúrta Konrád Jenőt, ahol csak tudta, azzal a követeléssel lépett fel az Amateure elnöksége előtt, hogy tegyék ki a csapatból, máskülönben szedi a sátorfáját. Végül mindketten maradtak.

A Nemzeti Sport nem volt optimista. „Budapest megélhetési viszonyait és a futballisták vállalkozó szellemét ismerve, el lehetünk készülve futballsportunk további vérveszteségeire, ami a párisi olimpiád előtt komoly meggondolásokra kell indítsa az MLSz fórumait is”– figyelmeztetett, majd megkérdezte a jeles futballvezéreket a helyzetről.

Kenyeres Árpád, az MLSZ-főtitkára erkölcstelennek tartotta, hogy „valaki a játéktudását bocsássa külföldön áruba”, az MTK egyetlen fegyvert ismert, igyekezett a játékosok lelkére beszélni, bevallva, hogy az akció nem túl sikeres, az FTC intézője, Klement Sándor pedig: „Nekünk az a játékos kell, aki előbbre helyezi klubját, nemzetét, mint a fényűző és dologtalan életet.”A lényeget a MAC vezetősége fogalmazta meg: „Aki profi volt Pesten, nem tagadhatja meg magát. Jött a koronaromlás, szinte vártuk a játékosvándorlást.”

Bécsben közben robbant a bomba. A burkolt profizmus általánossá vált, ezért elhatározták a nyílt professzionizmus bevezetését. Nyolcan szavaztak a javaslat mellett (Rapid, WAF, WSC, Amateure, Hakoah, WSC, Wacker, Vienna) négyen ellene (Hertha, Rudolfshügel, Floridsdorf és Admira). A futballistaimport ellen is felléptek, elfogadták, hogy „külföldi játékos csak a kiadástól számított hat hónap múlva játszhatik, de egy csapatban legfeljebb három”. Ausztriában 1924–1925-re már profi bajnokságot írtak ki.

A Nemzeti Sport a Bécsben történtek után követelte, az MLSZ ismerje el, hogy a futballista profi lehet, és egyébként is: „Jöjjön már az őszinteség politikája!”Ennek jegyében: „A távozások oka egyszerűen az, hogy a profivá nevelt játékos ott kamatoztatja tudását, ahol az busásan kamatozik. (…) Már jó ideje nyilvánvaló, hogy a helyzet megérett a nyílt professzionizmusra, és azt rögtön ki is kellett volna mondani! Ha az MLSz valóban amatőr lett volna – milyen naivság ma már ezt feltételezni –, egyszerűen professzionistává nyilvánította volna a valóságban úgyis professzionista játékosokat.”

Az osztrák döntés a profizmusról megtette a hatását. Augusztus elején Molnár György elhagyta a Hakoahot és visszatért Budapestre. Az MTK vezetősége viszont – mint nyilatkozta – Molnár szándékával éppúgy nem volt tisztában, mint elutazása előtt. Ugyanaznap Bécsből az a hír érkezett, hogy Molnár az éjjeli vonattal utazik Budapestre, reggel kell megérkeznie, s délután már játszani is akar az MTK-ban. Terveit segítette, hogy még nem adták ki az osztrák szövetségnek a játékengedélyét, bár a Hakoah nagyon sürgette.

Molnár végül a bajnokság harmadik fordulójában már pályára is lépett is a 33 FC ellen (4:1). A Nemzeti Sport tudósítója nem volt oda a játékától: „Molnár olyan, mint a bécsi kirándulás előtt: nagyszerű technika, gyér lelkesedés, a kapu előtt mindig a túlkombinálásra való hajlamosság.”Ezzel együtt az 1923–1924-re kiírt sorozatban 20 meccsen játszott a 22-ből a bajnoki címét megvédő MTK-ban, 14 góllal házi gólkirály lett.

Egy góllal előzte meg Orthot (13), aki szintén hazatért, s szeptember 8-án a Zugló ellen (1:0) már játszott, a bajnokságban 13 meccsen segítette az MTK-t. Hazatérésének hátterét Frischer Károly, az MTK intézője világosította meg: „Annak, hogy Orth Bécset elhagyta, az volt a legfőbb oka, hogy mindezidáig nem kapott játékengedélyt, és nem akarta, hogy tudásából veszítsen a hosszú kényszerpihenő alatt. Hogy itt marad, az azoknak a lelkes sportbarátoknak az érdeme, akik Kálmán Sándor tőzsdebizományos cégénél olyan képességeihez méltó állást szereztek számára, mely őt teljes mértékben kielégíti.”

Frischer úr határozottan leszögezte, hogy a híresztelésekkel ellentétben az anyagiak nem játszottak szerepet Orth hazatérésében, de erre azért ne vegyünk mérget.