Népsport: Gyurka nem is tudta, hogy felmondott

Biztos volt benne a Ferencváros vezérkara, hogy a már ifjan népszerű Sárosi „Gyurka” megújítja a szerződését 1933 nyarán. Hogy aztán a hangzatos bejelentést követően arról értesüljenek, hogy a nagy kedvenc felmondott. A bejelentést nem fogadták el, a szabályok szerint ugyanis a meghosszabbításról szóló értesítés után három napon belül lehetett felmondással élni. A közlést tehát nem vette tudomásul a profi szövetség (PLASZ), miközben kiderült, hogy Sárosi nem is tudott róla, hogy lépett.

Az ok egyszerű. A Magánjogi Törvénykönyv (1928) 16. §-a szerint 24 esztendősen lett nagykorú a polgár nálunk, márpedig „Gyurka” 1933. augusztus 5-én még csak 20 esztendős lett.

Helyette az édesapa, Sárosi Bálint (férfiszabó, szalon a Szervita téren) volt jogosult eljárni (gondviselő), ő mondta fel a fiú szerződését is.

Idősebb Sárosi nem volt ellensége a pénznek, mielőtt a fia megkötötte volna első profi szerződését a Fradival (1931 eleje), a hírek szerint„készpénzkövetelése a 15 000 pengő határát is túlhaladta!”. A Fradi remélte, hogy „a jeles ifjút szerényebb belátásra fogja bírhatni”. Így történhetett, mert a szerződést megkötötték. A gyerek panaszkodott: „Úgy állítottak be, mintha nem tudom milyen pénzsóvár lennék. Pedig csak éppen meggondolom magam, mielőtt elhatároznám magam valamire. A jövőmről van szó. Ki tehet nekem ezért szemrehányást?”Kétségtelen, a jövőjét mindig szem előtt tartotta, nem beszélt a levegőbe, hiszen végül beiratkozott a jogra, és sikerrel jutott el a doktorrá avatásig.

De még csak 1933-ban vagyunk, a szerződése lejárt, állt a bál. A Sporthírlap munkatársa felkereste a családot (Budafoki út 10/b.), s meghallgatta Sárosi Bálintot. „Tisztes polgári otthon nyolctagú családdal és egy erélyes családfővel.”Aki rögtön közli, hogy nem a fia mondott fel, hanem ő – gondviselőként:      „Ahhoz pedig jogom van, hogy a fiam sorsát én irányítsam. Meghatalmazást írattam vele alá, hogy teljhatalmúlag én intézem az ügyet. A gyerek úgy szeret futballozni, hogy ingyen is játszana. De ezt ma mégsem lehet. A jövőre is kell gondolni.”

Azt nem mondja meg, mit követel a Fraditól, de elismeri, hogy egyszer már kapott a Gyurka átvételi díjat, méghozzá tekintélyes összeget. „Ez igaz. Az összegért telket vettem a fiúnak. 400 négyszögölet Kelenvölgyben. Ház még nincs rajta, csak barack. Elkéne rá egy kis viskó, de nincs pénz...”– mondja, majd hozzáteszi: „Nem bánom, belemegyek abba is, adjanak neki egy nyugdíjas állást, akkor játszik fizetés nélkül. Én nem akarok zsarolni, de így nem hagyom. Nem és nem!”

A játékos közben Berlinben pihen, a Hertha-pályán edz, panaszkodik, hogy nem jut hozzá a magyar lapokhoz, talán nem is tud arról, hogy itthon ő a téma. A papa szerint nem is kell tudnia. „Ez nem tartozik rá, ezt teljesen egyedül intézem. (…) Nem bánom, lesz, ami lesz: ha nem tudunk megegyezni, akkor nem játszik a fiú. Tudom, Gyurkának nem ez a terve, de én parancsolok neki, mert... Amíg kiskorú, én intézem a sorsát, és passz!” – zár keményen Sárosi Bálint.

A Sporthírlapban Márkus Pál ítélkezik: „Rendben van, védje a fia érdekeit, de ne akarja Sárosi György nagy népszerűségét teljesíthetetlen követelésekkel aláásni. Ez nem szolgálja sem a sport, sem a fiú érdekeit!”

„Sárosi apja ne felejtse el, hogy fia ma közkincs, az ideál, amelyet az ifjúság elé példaképnek állítanak. Sárosi-papa nem döntheti le fiát a magaslatról, amelyre nem ő emelte. Úgy érzem, egy apának sincs joga helytelen felfogásból, téves eszméktől vezettetve a fiát a köztől úgy elvonni, hogy az megvetésnek legyen kitéve.”– ezt egy Hungária-drukker (Hőnig Imre) írja levelében.

Nem a mi dolgunk, hogy igazságot tegyünk, főként nyolc évtizeddel a történtek után, de idekívánkozik, hogy kívülről nézve, minden sokkal egyszerűbb.

A Nemzeti Sport tudósítója Berlinben megkereste „Gyurkát”, aki egy szót sem hajlandó mondani a felmondásáról („Igazán nem tudok semmit, az édesapám csinálta. Én még Pesten aláírtam a levelet.”).      A Balti-tenger mellett nyaralt nyolc napig, aztán Berlinbe jött. Amikor találkozik az újságíróval, éppen edzeni megy. A Hertha-pályán kap cipőt, trikót, nadrágot, fut néhány kört, súlyt dob, távolt ugrik, az ott edző futballisták megkérik, hogy rúgjon néhányat kapura, teniszcipőben is minden lövése gól.

A jóleső mozgás után a büfében nyers paradicsomos szendvicset eszik („A tengernél, ahol nyaraltam, a panzióban minden nap ezt hozták a vacsorához salátának. Nagyon megszerettem...”), békésen telnek a napjai, csak az aggasztja, hogy a Fradi Hertha elleni túrameccsét el akarják halasztani, márpedig neki éppen a mérkőzés napjáig tart ki a pénze.

Ezzel együtt még némi könnyelműségre is hajlamos: „Nehezen tudom a megszorult emberek kérését megtagadni. Egy kilenc éve Berlinben élő magyar ember... A nevét nem mondom meg... Huszonhárom márkát kért tőlem kölcsön. És ezzel egészen pénz nélkül hagyott. Ha nem jönne meg a csapat időben, zavarba jönnék. Így azonban csak spórolnom kellett az utóbbi napokban. Mégpedig nagyon. A 23 márkára ma végre egy márkát kaptam vissza. Én nem is kérem a többi huszonkettőt...”

A Fradi idejében megjött, ám a meccs nem sok örömöt szerzett Sárosinak, s persze a csapatnak sem, hiszen a Hertha 5:2-re nyert. Sárosi „Gyurka” nem játszott rosszul, gólt is szerzett, ám őt is zavarta, hogy a játékvezető enyhén szólva is részrehajló volt, Székely Bélát túl szigorúan állította ki, amikor a 67. percben összecsapott Alfred Brinkkel, öt perccel később pedig Papmann lesről indulva szerezhetett vezetést a Herthának (3:2). Ezek után a játékosok inkább egymással voltak elfoglalva, „ezzel együtt a mérkőzés mindig kellemetlen emléke lesz a Ferencvárosnak. Eddig még soha nem fordult elő a csapattal, hogy Berlinben ilyen csalódást keltett volna.”

De Sárosi pályára lépése sejtetni engedte, hogy nem lesz a gond szerződéshosszabbítással. „Gyurka” a túrán játszott Zatecben (DSV Saaz 4:4), Doroszlón (8:1) és Gliwicében (Szilézia-válogatott 4:2) is.

Augusztus 15-én tért haza a csapat, Sárosi már a pályaudvaron mosolyogva beszélgetett Mailinger Béla Fradi-elnökkel, írja is a Nemzeti Sport: „Gyurka nem is úgy néz ki, mint aki akarna valamit. Csak az apja akar.”

Olyannyira, hogy Sárosi Bálint a lapnak írt levelében igyekszik lezárni az ügyet: „Erkölcsbírák befolyásolni akarják a fiút, hogy ne hallgasson az apára. Nem ezek az erkölcsbírák nevelték fel az én fiamat, hanem én, és talán rosszakaróim is el fogják ismerni, hogy Gyuri fiam szerény, jónevelésű gyerek. Nemcsak jogom, de kötelességem is a jövőjéről gondoskodni, mert ha fiamat – ne adj Isten – olyan baleset érné, ami véget vetne futballkarrierjének, én, az apa, és nem a mélyen tisztelt erkölcsbíró urak lesznek majd kötelesek gondoskodni róla.”
Hiába, jobb helyeken apa csak egy van.