Foci: Neymar keresi a legjobb magyar amatőr csapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.25. 16:14
Hazánkban is megrendezik a 2016-ban nagy sikerrel debütáló Neymar Jr's Five elnevezésű futballbajnokságot. A tavalyi meccssorozaton negyvenhét nemzet több mint 65 000 tehetséges amatőr focistája képviseltette magát, ám idén még nagyobb lesz a mezőny: összesen 53 ország (köztük Magyarország) rendez regionális selejtezőket májusban, hogy eljuttassák nemzetük legjobbjait a brazíliai döntőig.

A Neymar Jr's Five a grundfoci szabályait ötvözi egy nagyszabású világbajnoksággal, ahol félszáz nemzet legjobbjai csaphatnak össze a brazil csatár szülőhazájában megrendezett döntőn. A koncepciót a street futball inspirálta, melyen maga Neymar is felnőtt Sao Paulo utcáin: minden alkalommal, amikor egy csapat gólt lő, az ellenféltől kiáll egy játékos. Egy meccs tíz percig, vagy addig tart, amíg az egyik csapat el nem veszíti az összes játékosát. A bajnokságot 16-25 év közötti fiúknak és lányoknak hirdetik meg, ötfős csapatok jelentkezését várják. Minden csapatban két csere lehet. Az idén új szabály, hogy a válogatott két tagja 25 év feletti lehet. A világdöntőt idén is a brazíliai Praia Grande-ban, az Instituto Projeto Neymar Jr stadionban rendezik meg.

Idén májusban Magyarország is keresi a legjobb amatőr futballistákat, akik hazánkat képviselhetik a júliusi bajnokságon. Regionális selejtezőket Pécsen, Szegeden, Budapesten és Debrecenben rendeznek majd, jelentkezni már lehet a www.neymarjrsfive.com/hu/HU/ weboldalon. A pécsi, szegedi, budapesti és debreceni selejtezők csoportgyőztesei május 27-én csapnak össze Budapesten, a BME Sporttelepén, ahol eldől, ki képviselheti majd hazánkat a júliusi brazíliai döntőn.

A tavalyi világbajnokok – a brazil Anjos da Bola nevű csapat – egy VIP utazást nyertek Barcelonába, ahol személyesen találkozhattak Neymarral a FC Barcelona stadionjában.

Hazai selejtezők:

Május 13., Pécs (jelentkezési határidő: május 8.)
Május 14., Szeged (jelentkezési határidő: május 9.)
Május 20., Budapest (jelentkezési határidő: május 15.)
Május 21., Debrecen (jelentkezési határidő: május 16.)

Legfrissebb hírek

Neymarék legyőzésével búcsúzott az RB Leipzigtől Lőw Zsolt

Német labdarúgás
2025.05.29. 18:49

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44
Ezek is érdekelhetik