Török futballmúlt, magyar szereplőkkel; exkluzív interjú a török Rizespor vezetőedzőjével

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.03.17. 23:20

 

A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

 

A magyar–török Nemzetek Ligája-osztályozó apropóján Címlapsztorinkban felidézzük a két ország futballkapcsolatait. Már a két háború között megfordult magyar légiós Törökországban. Balassa Béla, az FTC egykori csatára Fiuméban tanult a Tengerészeti Akadémián, majd annak elvégzése után hajóstisztként elvetődött Konstantinápolyba, ahol a Galatasaray csatára lett. Nemes-Neufeld Sándor a húszas években került a Galatához, ő volt az első, a magyar válogatottban is szereplő futballista, aki török klub mezét viselte. A nagy áttörést az 1980-as évtized hozta el, akkor megindult a magyar áradat Törökországba is. De nemcsak futballistákat „exportáltunk”, 17 magyar edző dolgozott már a török első osztályban, közülük Tóth Béla, Molnár Ignác, Székely László és Mészöly Kálmán tevékenykedett szövetségi kapitányként is.

Exkluzív interjút adott lapunknak Ilhan Palut, a Mocsi Attilát is alkalmazó török élvonalbeli Rizespor 48 esztendős vezetőedzője. A török várakozásokról így vélekedett: „Akik racionálisan közelítik meg a futballt, tisztában vannak vele: a magyarok elleni párharc jelentős kihívás, noha a törökök bíznak csapatuk sikerében. Tiszteljük Magyarországot, mindkét mérkőzésen maximális figyelemre és erőbedobásra lesz szükség. A szurkolók mindenesetre optimistán, izgatottan és reménykedve várják a találkozókat.” Sallai Rolandról elmondta: „Láttunk már tőle remek teljesítményt, de a Galatasarayban a szurkolók elvárása nagyobb annál, mint amit eddig mutatott. Tehetséges, jó és szorgalmas játékos, de többet várnak tőle, például a gólok terén.”

Továbbra is kirobbanó formában futballozik Nagy Zsolt. Vasárnap hiába vezetett a szünetben a ZTE a Pancho Arénában, a fordulás után a felcsúti szélső gólt szerzett és gólpasszt adott, így 2–1-es győzelmével a PAFC továbbra is listavezető az OTP Bank Ligában. A 28-szoros válogatott futballista ezzel már tíz-tíz gólnál és gólpassznál jár a bajnokságban, egy találatra van idénybeli egyéni csúcsától. „Egy gólra vagyok az előző idénybeli gólszámomtól, ami eddig a legtöbb, ezt szeretném megdönteni, ami pedig a gólpasszokat illeti, már most ez pályafutásom legjobb évada – mondta lapunknak. – A vasárnapi gólörömöm? Kettőt is megbeszéltünk a kislányommal, most csupán az egyiket tudtam bemutatni, a másikat meghagytam a törökök elleni mérkőzésre…”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában; Címvédésre készül az FTC férfi vízilabdacsapata a BL-ben

E-újság
23 órája

Hornyák Zsolt végre a családjáé; Fodor Csengéék már nagyon várják a négyes döntőt

E-újság
2025.05.28. 23:29

A BL-selejtezőben végig kiemelt lesz a Fradi; Marozsán–Alcaraz a Roland Garroson

E-újság
2025.05.27. 23:57

Nikolics Nemanja: Böde Dániel gólkirályi címe kritika a fiatal támadóknak; Tóth Alex a bizalomnak és a bátorságnak köszönheti jó teljesítményét

E-újság
2025.05.26. 23:50

Robbie Keane: Európában más kell…; Szoboszlai kezében a Premier League serlege

E-újság
2025.05.26. 00:01

Sorozatban hetedszer bajnok a Ferencváros; Kerkez Milos búcsúmeccset játszik a Bournemouthban?

E-újság
2025.05.24. 23:58

Nagy Zsolt aranyérmet is kaphat a vasárnapi születésnapjára; Ferenczi János: Ha kell, tizenötször rúgjuk ki a labdát a stadionból

E-újság
2025.05.23. 23:33

Júniusban jön a film az 1985-ben UEFA-kupa-döntős Vidiről!; Hári János: A norvégok és a dánok szintjét kell elérni

E-újság
2025.05.22. 23:31
Ezek is érdekelhetik