Hosszú Katinka befejezte; Szilágyi Áron újra megcélozza a világelitet

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.01.08. 23:45

 

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

Hosszú Katinka fontos bejelentést tett: befejezte a pályafutását. Minden idők egyik legnagyobb magyar úszója, a 2016-os riói olimpia háromszoros bajnoka, összesen 97 világversenyes érem tulajdonosa 35 évesen kisgyermekes anyukaként úgy döntött: vége. Kovács Erika két oldalon búcsúzik a bajnoktól, akinek lenyűgöző eredménylistája látványos infografikán tárul az olvasó elé. Címlapsztori két oldalon.

Könyves Norbert Pakson megküzd a helyéért a csatársorban. A tolnaiakhoz a Vasasból visszatérő válogatott csatár Vajda Györgynek elmondta, hogy Böde Dániel, Ádám Martin és Tóth Barna szorításában is megpróbálja kiharcolni helyét a csapatban.

Szilágyi Áron még nem tudja, hogy néhány hónapot vagy az egész szezont kénytelen kihagyni. Háromszoros olimpiai bajnok kardvívónk állandó fájdalmairól, a sport, ezen belül a vívás hiányáról és az újrakezdés nehézségeiről is beszélt Kovács Erikának, visszavonulásról ellenben egyelőre szó sem lehet.

Nyártól nem Allan Heine a Fradi női kéziseinek edzője. A dán tréner családi okokkal magyarázta bejelentését, ám a bajnokságban a kupában és a Bajnokok Ligájában addig még rengeteg a tennivaló. Az pedig aligha véletlen, hogy éppen most derült ki a dán szövetségi kapitányról, Jesper Jensenről, hogy nyáron távozik a posztjáról…

Az M4 Sport – az Év Sportolója Gála felvezetésében a csapatok következnek. A hagyományos csapatok, az egyéni sportok csapatai és a fogyatékos sportolók csapatai – rengeteg kézilabdázóval és vívóval.

 

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
9 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában; Szabó László: Humort és derűt tanultam a parasportolóktól

E-újság
2025.07.05. 23:55

Repedések a jövő évi labdarúgó-vb rendezői között; Garda Krisztina: Nem féltem a fiatalokat, mindenki belevaló a csapatban

E-újság
2025.07.04. 23:41

Gyászol a sportvilág: elhunyt Diogo Jota; Hajszálon múlt, de keleti fölény lesz az NB I-ben

E-újság
2025.07.03. 23:10

Nikitschert a Rayo Vallecano csábítja; Öt európai, két brazil és az Al-Hilal maradt

E-újság
2025.07.02. 23:50

Csányi Sándor: Nem zsarolás, ösztönzés a „magyarszabály”; Vogel Soma sérült, lemarad a vb-ről

E-újság
2025.07.01. 23:45

ETO: igen, DAC: nem…; Amerikában elszabadultak a pénzek az egyetemi sportban

E-újság
2025.06.30. 23:25

Liverpool magyar város lesz!; Kós Hubert Párizson is túltenne

E-újság
2025.06.30. 00:09
Ezek is érdekelhetik