Rossi: Az ötgólos különbség a szégyen; Milyen posztot kap Pakson Varga Roland?

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2024.09.08. 23:23

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Marco Rossi szerint a gólkülönbség az igazi szégyen. Labdarúgó-válogatottunk olasz szövetségi kapitánya elsősorban abban látja a súlyos düsseldorfi vereség okát, hogy a németek elleni Nemzetek Ligája-meccsen szinte nem is nyert párharcot a csapat – ugyanakkor a bosnyákok ellen már kedden lehet javítani. A kétoldalas címlapsztori mellett Csillag Péter arról sem feledkezett meg, hogy épp hétfőn tölti be a hatvanat a mester, akinek a Magyarországra érkezése előtti évtizedeiről írt tanulságos összefoglalót.

Varga Rolandot nem zavarja a kora, úgy érzi, van még benne néhány év. A Paksra igazoló egykori válogatott támadó a Sepsiről már szívesen mesél, de arról igen, hogy milyen Bognár Györggyel dolgozni, és hogy szélsők híján milyen poszton tudja elképzelni magát az Atomvárosban. Borbola Bence interjúja.

Primoz Roglic nyerte meg a Vueltát, mindkét egyes döntőben amerikai vesztett a tenisz US Openen, kialudt a paralimpiai láng, két női kézilabda BL-csapatunk is rendkívül elégedett lehet a szombati rajttal, és a fehérvári hokiedző, Kiss Dávid is megnyugodhatott, mert a prágaiak elleni BL-párharcban már volt minek örülnie.

És ha hétfő, akkor Népsport-melléklet +4 oldalon: A „nyóckerből” induló és magasra jutó Ladinszky Attilával, Kovács „Kléri” 1934-es gátfutó Eb-aranyával, egy 100 évvel ezelőtti bécsi oszták–magyarral és a Fradiban játszó négy Bródyval.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
15 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2025.07.26. 23:53

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05
Ezek is érdekelhetik