Magyarország továbbra is sportnagyhatalom; Varsóban a Szuperkupa a tét

Vágólapra másolva!
2024.08.14. 00:16

 

 

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

Véget ért a párizsi olimpia, a játékok befejezése után következhet a második nagy össznépi játék: a történtek értékelése. Ebben az az izgalmas, hogy ugyanazon produkciót számos nézőpontból lehet elemezni, kinek kinek a szája íze szerint. Lapunk viszont a statisztikákra alapozva készítette el a párizsi olimpia régiós éremtérképét. Összeállításunkból kiderül, a medáliák száma alapján a legeredményesebben Magyarország szerepelt a nyári játékokon

Waltner Róbert több mint egy év pihenő után vállalt újra munkát. A 46 éves szakember a nyáron vette át az NB III-ból feljutó Szentlőrinc irányítását, melynek az eddigi mérlege: három meccs, három győzelem. A szakember beszélt arról is, hogy autodidakta módon elkezdett cipőket »restaurálni«, s ezzel a futball mellé tökéletes hobbit talált magának

„Csodálatos, mert a végére az lett, és nem csak az eredmények miatt” – értékelte Párizst a Nemzeti Sportnak a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. Gyulay Zsolt elmondta: „Azon szerencsések közé tartoztam, akik mind a hat magyar aranyéremnél ott voltak. A legnagyobb élményt mindig az jelentette, hogy együtt énekelhettem a Himnuszt az olimpiai bajnokkal és a szurkolókkal, harminchat év távlatából úgy éreztem, mintha nekem is szólna.”

Jó formában várja az Ararat-Armenia elleni Konferencialiga-selejtező visszavágóját Komáromi György, a Puskás Akadémia szélsője. A felcsútiakat egyetlen lépés választja el attól, hogy a sorozat előző két kiírásának döntősével, a Fiorentinával csapjanak össze.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
7 perce

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
22 órája

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Ötös lista: Kerkezen túl – íme, az 5 legizgalmasabb magyaros nyári váltás

Légiósok
2025.09.05. 17:59

Mondd, te mit választanál? – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.05. 00:03
Ezek is érdekelhetik