Marco Rossi: Sokan hibáztak, de magamra vállalom a felelősséget! Murat Yakin: Taktikailag is legyőztük a magyarokat!

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.06.16. 00:05
NSPOVIDE0160601.indd

A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk:

Svájcnak az első negyvenöt percben nyújtott remek teljesítménye elég volt a győzelemhez, a magyar válogatott kulcsjátékosai közül sokan gyengébb napot fogtak ki, ezt nem bírta el a csapat – szerdán a skótok ellen parádés rajtot vevő németek ellen kellene javítani.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi csalódott a vereség miatt, elismerte, hogy taktikailag meglepte kissé a svájci csapat, de gondok adódtak a kommunikációval is, miközben túl sok volt az egyéni hiba. A másik oldalon a svájci sajtó taktikai diadalként ünnepli a győzelmet, Murat Yakinról pedig kiderült, hogy póker helyett inkább a sakkra esküszik.

Varga Barnabás: A fejes gólom után úgy éreztem, egyenlíthetünk. Bolla Bendegúz szerint borzasztó volt a kispadon megélni az első félidőt, de Varga Barnabás szerint is frusztráló volt, ahogy a svájciak az első negyvenöt percben kigurigázták a csapatot, Nagy Ádám arról beszélt, csalódottság és düh él bennük azután, hogy egy félidőt az ellenfélnek ajándékozva szenvedtek vereséget.

A győzelem, amely lerázhatja a bilincseket a németekről. A német csapat álomrajtját ünnepli a rendező ország az Európa-bajnokságon, a skótok elleni 5–1-es győzelemből sok önbizalmat meríthet az egész tornára a házigazda, míg Julian Nagelsmann szövetségi kapitány Szoboszlai Dominikot is megemlítette.

Cristiano Ronaldo: Remélem, tovább jutunk az elődöntőnél. Tömeghisztéria fogadta a Németországba megérkező portugál válogatottat, amelynek első edzésére a feketepiacon csaknem ezer euróért kínálták az eredetileg ingyen kiosztott belépőket. A csapatkapitány Cristiano Ronaldo szokásához híven sokáig maradna a tornán.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik