Boubacar Kamara az Aston Villa bajnoki meccsén sérült meg (Fotó: AFP, archív)

 

 

A 22 éves Boubacar Kamara kezdőként lépett pályára a Southampton elleni hazai összecsapáson, amelyen már az első félidő vége előtt el kellett hagynia a pályát. A Villa szakvezetője, Steven Gerrard az 1–0-s győzelmet követően aggodalmát fejezte ki játékosa sérülése miatt.

Kamara órákkal a mérkőzés előtt, pótbehívóval került a francia válogatott szeptemberi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre kihirdetett keretébe, miután Didier Deschamps szövetségi kapitány eltekintett a kiszemelt, ám vádlisérülését követően még mindig nem teljesen egészséges Adrien Rabiot (Juventus) beválogatásától.

Az A-divízióban szereplő franciák négy fordulót követően nyeretlenül, két ponttal az utolsó helyen állnak az 1. csoportban. Jövő csütörtökön Ausztriát fogadják, három nappal később pedig az éllovas dánok vendégei lesznek Koppenhágában.