Panaszt nyújtottak be a játékvezető ellen a dunaszerdahelyiek (Fotó: DAC)

 

Az érdekes látogatás mellett ezúttal is magyarellenes rigmusok hangzottak el a Slovan-drukkerek részéről, amire a Szlovák Labdarúgó-szövetség ezúttal sem reagált, a DAC-nál azonban betelt a pohár.

A dunaszerdahelyi klub a mérkőzés másnapján hivatalos közleményben reagált a lelátón tapasztaltakra, nyugtalanságát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban.

 
Vezetett, de végül döntetlent játszott Pozsonyban a DAC
Fortuna Liga: vezetett a DAC, a Slovan sportigazgatója a bíróknál járt


„Annak ellenére, hogy a Szlovák Labdarúgó-szövetség több alkalommal is indított kampányt a rasszizmus ellen, ezzel párhuzamosan a stadionokban egész Szlovákia-szerte immár hosszú évek óta hallatszanak magyarellenes megnyilvánulások anélkül, hogy az SZLSZ nyilvánosan elítélné az effajta viselkedést. A „bi Maďara do hlavy“ („üsd a magyar fejét”) vagy a „maďarské ku**y” („magyar ku**ák”) szlogenek skandálása hozzátartozik a szlovákiai futballfolklórhoz, legyen szó első vagy második ligás klubról. Sajnos teljesen megszokott, hogy a bemondó sem szólítja fel a szurkolókat a hasonló rigmusok felhagyására, ahogy ez szerdán a Slovan otthonában is megtörtént, ahol az egész mérkőzés folyamán sértegették a magyarokat.

Meggyőződésünk, hogy egy futballmérkőzés minden szurkoló számára pozitív élményekkel kellene szolgáljon, nem pedig egy olyan helynek lennie, ahol nemzetiségi gyalázkodások hallhatók. Emiatt felszólítjuk az SZLSZ-t és a futballklubokat, akárcsak az egész szlovák társadalmat, hogy nyilvánosan ítéljék el a hasonló viselkedést. Egyúttal nyomatékosan kérjük a Szlovák Labdarúgó-szövetséget, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az effajta viselkedés örökre eltűnjön a futballpályákról
” – olvasható a DAC álláspontja.

A meccs kapcsán pénteken újabb közleményt adott ki a DAC, hivatalos panaszt nyújtott be a mérkőzés játékvezetője, Peter Ziemba (J) és a videobíró, Michal Ocenás (VAR) ellen. Négy konkrét szituációban kifogásolták döntéseiket.

A panaszban klubunk konkrét eseteket sorol fel, amelyeket a játékvezetők tévesen ítéltek meg:

1. A J és a VAR hibája: a mérkőzés 33:14 percében a J és a VAR komoly hibát vétett, amikor is a hazaiak 20-as számú játékosa, Jaba Kankava, brutális szabálytalanságot követett el a 28-as számú futballistánk, Cesar Blackman ellen, és ezért csak sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

2. A J hibája: a mérkőzés 35:44 percében a hazaiak 20-asa, Jaba Kankava ismét veszélyesen szabálytalankodik a 28-as számú labdarúgónkkal, Cesar Blackmannel szemben. E belépő után második sárga lappal ki kellett volna őt állítani.

3. A J és a VAR hibája: a mérkőzés 56:11 percében a 45-ös számú játékosunk, Nikola Krstovic tör kapura a labdával az ellenfél tizenhatosa felé, ahol a 14-es számú hazai futballista, Myenty Abena szabálytalanul visszahúzza a mezénél fogva. Ezt a szituációt a J és a VAR sem vette észre. Véleményünk szerint szabálytalanság történt a játékosunkkal szemben, amely után büntetőnek vagy piros lapnak és szabadrúgásnak kellett volna következnie.

4. A J és a VAR hibája: a mérkőzés 69:59 percében jogtalan büntetőt ítéltek a hazaiak 17-es számú játékosa, Jurij Medvedev javára, aki eljátszotta, hogy szabálytalankodtak vele szemben a büntetőterületen belül. Ha a VAR kontaktust látott a 17-es számú futballistánk, Yhoan Andzouana (aki próbálja elkerülni a párharcot) és a hazai Medvedev között, azt szívesen megtekintenénk mi is.”