Szerhij Palkin szerint akár Magyarországon is játszhatják az ukrán bajnokikat (fotó: AFP)

„A szövetség és a kormány döntése értelmében augusztusban elkezdődhet az idény" – mondta Szerhij Palkin.

„A központi döntés az volt, hogy Ukrajnában játsszunk, Kijevben vagy az ország nyugati részén. Ez azonban elég kockázatos. A rakéták azok rakéták, és az oroszok bombáznak minket. Beszéltünk az első és a másodosztályú klubokkal, és most arról tárgyalunk, hogy hol játsszuk a meccseket. Otthon, esetleg valahol Kelet-Európában, Lengyelországban vagy Magyarországon. A klubok hibrid modellt akarnak. Ha elkezdjük a bajnokságot, az segíthet abban, hogy megnyerjük a háborút. Az az érzésem, hogy ha maradunk Ukrajnában, akkor senki sem figyel majd ránk, és be kell zárnunk a stadionokat. Márpedig így nehéz a békét hirdetni és bevételhez jutni."

A koronavírus-járvány alatt Magyarország több nemzetközi mérkőzésnek is otthont adott és az MLSZ stratégiai célja, hogy a segítségnyújtás mellett minél több rangos találkozót rendezzenek hazánkban. Az európai kupaporondon öt ukrán klub is érdekelt, és az is nagy kérdés, hogy ezek a csapatok hol játsszák majd hazai összecsapásaikat.