Eszék: A cél világos, három pontot szerezni – Poms

Vágólapra másolva!
2022.10.21. 17:49
null
Rene Poms bizakodó az NK Varazdin elleni találkozó előtt (Fotó: NK Osijek)
Szombaton 17.10-kor a harmadik helyen álló NK Osijek a horvát első osztályú labdarúgó-bajnokság, a 1. HNL 14. fordulójában Varasdon vív bajnokit, s a vártnál is jobban szereplő NK Varazdin ellen kimondottan nehéz mérkőzésre számíthat Rene Poms legénysége.

 

A héten a Horvát Kupában jutott be a legjobb nyolc közé az Eszék csapata, a bajnokságban pedig a zsinórban elkönyvelt öt győzelme után most hatodszor is be szeretné gyűjteni a három pontot.

„A hét közben korántsem ideális pályaminőség mellett vívtuk ki a továbbjutást a kupában, s mindezt úgy, hogy a többi első ligás gárda között is voltak olyanok, amelyeknek meg kellett szenvedniük a továbbjutásért” – fogalmazott az eszéki sajtótájékoztatón az osztrák szakvezető, Rene Poms.

„A regeneráció jól sikerült, úgy vélem, felkészülten várhatjuk a varasdi bajnoki találkozónkat” – tette hozzá.

Az eszéki támadók közül Ramón Miérez és Dion Drena Beljo is jobb formába lendült, ez a szakember számára sem közömbös.

„Az nekünk csak kedvezőbb és veszélyesebbek is vagyunk azáltal, ha több lehetőség közül válogathatunk, szóval ez kimondottan szerencsés a számunkra– folytatta a vezetőedző. – Ugyan csak tizenegy játékossal kezdhetünk, de roppant jó dolog, ha tizenhat, tizenhét, vagy akár tizennyolc olyan labdarúgód is van, akit formája alapján azonnal bevethetsz. El is mondtam nekik, azt szeretném, ha mindig így alakulna a helyzet, s a legtöbbször apró részletek döntenek arról, kit is nevezhetek a kezdőcsapatba. Az NK Varazdint elemezve tudjuk, hogy veszélyes ellenfél. A felkerülő együttesek mindig is hatványozottabban küzdenek, nagy motivációval futballoznak. Számukra minden találkozó egyfajta döntő, s mi is így állunk mindenhez. Nagy küzdelem vár ránk, de egyértelműen a három pontért kelünk útra Varasdra.”

A szombati mérkőzésüket követően a bajnokságban a Dinamo és a Hajduk elleni rangadó vár az eszékiekre, hogy aztán a versenynaptár szerint november 9-én a kupa keretében térhessenek vissza a varasdi stadionba Kleinheisler Lászlóék.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik