Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

B. O. M.B. O. M.
Vágólapra másolva!
2025.07.15. 15:50
null
A végén egy pontnak örülhettek a szeredaiak (Fotó: FK Csíkszereda)
Az erdélyi magyar lapok mellett Ilyés Róbert vezetőedző is elégedett volt a története első élvonalbeli mérkőzésén a bukaresti Dinamóval döntetlent játszó FK Csíkszereda teljesítményével.

Székelyföldi szemszögből kalandosan és dicsőségesen, bukaresti nézőpontból botrányosan alakult az FK Csíkszereda bemutatkozása a román élvonalban. A Dinamo elleni hétfői 2–2-es döntetlen még annak tükrében is jó eredmény, hogy 11 perc után már 2–0-ra vezettek a hazaiak – szünet után viszont a nyolc védést jegyző Pap Eduárd bravúrjai kellettek az egy pont megőrzéséhez. 

A román sajtó jóval kevésbé foglalkozik a mérkőzéssel, sőt még a második félidőben fél órára kialvó világítással is, mint a Dinamo szurkolóinak és a csendőrség összetűzéseivel. A bukaresti klub ultrái és vezetői azzal vádolják a hatóságokat, hogy a vendégszurkolókat  érvényes belépővel sem engedtek be a stadionba – később pedig a csendőrség még könnygázt is bevetett a magyarellenes rigmusokkal és feliratokkal érkező bukaresti drukkerekkel szemben. Andrei Niculescu, a Dinamo elnöke kedd délelőtt körbehaknizta a bukaresti televíziókat és lapokat a szurkolóikat ért állítólagos túlkapások miatt.

Teljes őrület: négy gól, kialvó világítás és rengeteg feszültség” – írta a mérkőzésről szóló helyszíni tudósítás címében a Gazeta Sporturilor, a bukaresti portál cikke később hargitai thrillerként” is jellemezte az összecsapást. A Golazo szerint a vörös kutyák (a Dinamo beceneve – a szerk.) csak egy pontot tudtak szerezni egy látványos, nevetséges hibákkal és hatalmas helyzetekkel teli mérkőzésen”. Az erdélyi magyar honlapok közül a Maszol Kis stadion nagy feszültség” címmel tudósít a mérkőzésről és a bukaresti ultrák botrányos viselkedéséről, míg a Székelyhon szerint Álomszerű kezdés után kihúzta a döntetlent az FK Csíkszereda”.

Ilyés Róbert vezetőedző szerint a mérkőzés elején két támadással sikerült meglepniük a Dinamót, utána viszont a bukarestiek kikényszerítették, hogy saját kapuja elé szoruljon a csapata.

Összességében jó meccs volt, és örvendek, hogy sikerült legalább egy pontot kihozni belőle. Nagyon jó csapattal játszottunk, és taktikailag felvettük vele a versenyt, de a Dinamo olyan nagy iramot diktált, amilyet eddig még nem tapasztaltunk” – fogalmazott a csíkszeredai vezetőedző. 

Az FK első valódi élvonalbeli gólját jegyző – az első hazai találat bukaresti öngól volt – Bödő Zoltán Efraim leginkább annak örült, hogy sikerült végre tétmérkőzésen is betalálnia.

Nagyon örültem, hogy ezzel a csapatot is tudtam segíteni, és persze büszke pillanat volt nekem” – mondta Székelyföld Labdarúgó Akadémia 18 éves növendéke, akit a Profi Liga a meccs emberének választott.

ROMÁN SUPERLIGA
1. FORDULÓ
FK Csíkszereda–Dinamo Bucuresti2–2 (2–2)
 

 

Legfrissebb hírek

Idegenben félelmetes csapat érkezik az FK Csíkszeredához

Minden más foci
2025.10.03. 16:31

Távozik a Csíkszeredától Babati Benjámin

Minden más foci
2025.10.01. 14:47

A Csíkszereda egy félidőt emberelőnyben volt, de így sem nyert Aradon

Minden más foci
2025.09.27. 16:00

Román Kupa: székely derbi is lesz a csoportkörben

Minden más foci
2025.09.26. 16:00

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós tíz gólt lőtt a Dinamóban

Kézilabda
2025.09.20. 22:56

Férfi kézi BL: a vége szoros lett, de Rostáék simán kikaptak Norvégiában

Kézilabda
2025.09.17. 20:18

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34
Ezek is érdekelhetik