Sokat tanul az edzéseken Messiéktől az Inter Miami magyar futballistája

Vágólapra másolva!
2025.04.01. 09:20
Pintér Dániel többször is besegít a felnőtt csapatban (Fotó: intermiamicf.com)
Többször is együtt edzett Lionel Messivel Pintér Dániel, az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságban (MLS) szereplő Inter Miami második csapatának magyar nemzetiségű futballistája, aki már az Egyesült Államok U18-as válogatottjában is gólt szerzett.

„Minden gyerek álma, hogy együtt futballozzon olyan játékosokkal, akiket korábban a televízióban látott. Előfordul, hogy az első csapatnak szüksége van egy kis segítségre, ilyenkor nagyon sokat lehet tanulni” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornának Pintér Dániel, aki az amerikai korosztályos nemzeti csapatban márciusban a norvégok elleni felkészülési találkozón volt eredményes. 

A 17 éves játékos elárulta, ha valaki jól teljesít, akkor megkapja a lehetőséget, ezért bízik benne, hogy akár már ebben az idényben bemutatkozhat a nagycsapatban. 

Pintér Dániel – akinek édesapja és édesanyja is Tatabányán született – hosszú távú terveiről elmondta, először az első csapatba szeretné magát beverekedni, majd elérni a válogatottat, de még nem döntötte el, hogy az az amerikai vagy a magyar lenne-e.

 

Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
19 órája

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27
Ezek is érdekelhetik