Ilyés Róbert: Felkészültnek érzem magam az élvonalra

 – Meglehetősen rázós mérkőzésen,  kapusbravúrokkal is alaposan megtámogatva győztek: a kiemelkedő őszi idény után mindenkinek szokatlan az izzadságszagú tavasz…
 – Újra bebizonyosodott, hogy a rájátszásmeccsek egészen más jellegűek, mint az alapszakasz mérkőzései – mondta lapunknak az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert. – Vasárnapi ellenfelünknek is van még esélye az egyenes ági feljutásra, így aztán szívvel-lélekkel játszott. A látványos futballt a pálya minősége sem engedélyezte, tele volt apró kavicsokkal, összevissza pattogott rajta a labda, ezért menet közben kellett változtatnunk a játékunkon. Fontos volt, hogy minél kevesebb labdát veszítsünk a saját térfelünkön, ezért játszottunk egyszerűen, kockázatmentesen, ívelgettük át a félpályát. Nem ez a mi játékunk, a stílusunk, de nem tudtunk építkezni, ezért az öltözőben megbeszéltük, hogy kevesebb kockázatot vállalunk, az egy pont is jó nekünk, azzal is tartjuk a két csapat közötti ponttávolságot. Összességében érzem a játékosokon, a kispadon a feszültséget, amit az kelt, hogy valóban nagy lehetőség kapujában állunk. Mindenki nagyon akar, ettől viszont sokszor görcsösek leszünk, nagyobb hangsúlyt fektetünk a stabilitásra és az eredményre, mint a játékunk látványosságára.

– Ha a vasárnapi, Resicabánya elleni hazai meccsen pontot, pontokat szereznek, gyakorlatilag célba értek. Legalább álmaiban érezte már magát első osztályú csapat edzőjének?
– Győzelemmel tényleg nagy lépést tennénk a célunk felé, de a tizenhárom pontos előny matematikailag még el tud fogyni, a rájátszás hat csapatából ugyanis bármelyik képes elkapni a másikat. Ezért aztán még akkor sem engedem el magam, ha csak a tükörrel állok szembe. Két éve dolgozom együtt a futballistákkal, olyan közösség van az öltözőben, amelyet nem lehet könnyen megbontani. Büszke vagyok rájuk, ugyanakkor érzékelem rajtuk a feszültséget, de azt is, mekkora boldogságot jelentene  a feljutás. Elmondtam: lehetséges, hogy szobrot állítanának nekik, ha sikerül felvinniük a csapatot az élvonalba. Gyerekkoromban az volt álmaink netovábbja, hogy eljussunk a helyi harmadik ligás csapatig, most meg csak kevés választ el bennünket attól, hogy futballtörténelmet írjunk. Mindenkinek nagy dicsőséget jelentene a karrierjében.

– Bár korábban a Sepsi OSK másodedzőjeként már belekóstolhatott az első osztály levegőjébe, vezetőedzőként egészen más léptékű feladatot kell vállalnia. Mennyire vastag ön alatt a jég?
– Egyelőre csak annyi biztos, hogy egy évig még érvényes a szerződésem, erre koncentrálok. Persze őszintén remélem, hogy az első ligában is megmutathatom magam.  Amióta visszahívtak a Sepsitől, feljutási selejtezőig jutottunk a Dinamo ellen, most pedig közvetlen feljutással megkoronáznám az eddigi edzői karrieremet. Első osztályban edzeni itthon, a saját városomban – úgy hangzik, mint egy álom. Az a csaknem négy év, amit Szentgyörgyön töltöttem, a legjobb tapasztalatokhoz segített: dolgoztam nagyon drasztikus és szigorú edző mellett, majd finom kezű trénerrel, ebből a két tapasztalatból én nyertem a legtöbbet. Azt is megtapasztalhattam, hogy a játékosok előbb a másod­edzőhöz fordulnak a bajaikkal, ezeket mind elraktároztam, megerősítettek, úgy gondolom, ma már képes vagyok kezelni egy öltözőt. Ugyanakkor dolgoztam olyan edzőkkel, akiktől játékosként is rengeteget tanultam, felkészültnek érzem magam egy első osztályú csapat vezetésére.

– A kötelező óvatosság mellett: elkezdtek már nézelődni a játékospiacon?
– Egyelőre szóba sem jöhet ilyesmi, a klub vezetősége sem engedélyezné. Az FK Csíkszereda klubfilozófiája amúgy is mindent meghatároz, és ha edzőként szerettem volna is magasabb szintű futballistákkal dolgozni, el kellett fogadnom a klub elsősorban saját nevelésű futballistákat előtérbe helyező keretalkotási elveit, beálltam a sorba, aszerint edzem a csapatot. Ez valószínűleg az első ligára sem változik, még azzal a kockázattal sem, ha az élvonalban való megkapaszkodás lenne a tét.