Idén is megrendezik a Football Forum Hungaryt

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.04.10. 15:02
A fórum egyik tavalyi előadása (Fotó: footballforumhungary.hu)
A labdarúgás iránt érdeklődők és az iparág vezető szereplői már világszerte készülnek a Football Forum 2025-re, amelynek a Nemzeti Sport is kommunikációs partnere lesz. Az eseményt április 29-én, a Groupama Arénában rendezik meg – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményből. A fórum Közép- és Nyugat-Európa, a Közel-Kelet és más régiók iparági vezetőit, szakértőit és érintett szereplőit hívja meg egy találkozóra, amelynek célja a futballüzlet jövőjének az újragondolása.

A tájékoztatás szerint a fórum fontos találkozási pontként szolgál a keleti és nyugati futballpiacok számára. A közép-európai klubokra, szervezetekre és vállalatokra összpontosítva egyedülálló platformot biztosít az érintetteknek, hogy közösen fedezzék fel a folyamatosan változó futballökonómia kínálta lehetőségeket. Az idei budapesti eseményre több mint 600 résztvevő érkezik.

Az eseményen a futballipar legfontosabb kérdései kerülnek majd a középpontba: mint például a női labdarúgás fejlesztése, a nemzetközi trendek elemzése és a közel-keleti futballipar fejlődése. Ezen kívül a fórumon egy nemzetközi futball-adatelemzési versenyt is rendeznek. 

A három napon át tartó rendezvény már egy nappal a fórum előtt, április 28-án elkezdődik a Városligetben egy kispályás tornával. Magára a fórumra másnap kerül sor a Groupama Arénában. A tematikus szekciókban zajló programok különböző szakterületekre összpontosítanak, egyebek mellett a befektetésekre, edzői és játékosfejlesztésre, valamint a sportjogi szabályozásokra. Délután pedig egy különleges Szülők Szekciója segít eligazodni a fiatal sportolók karrierépítési lehetőségeiben. A nap afterpartival zárul, ahol több szórakoztató program mellett mezszépségversenyt is rendeznek. 

A programsorozat utolsó napján, április 30-án a Tribe Hotelben kötetlen beszélgetések és informális találkozókra biztosítanak lehetőséget a szervezők. 

A Football Forum Hungary 2024 már nagy sikert aratott

A rendezvény tavaly több mint 500 nemzetközi résztvevőt vonzott. Az előadók között szerepelt többek között Hriszto Sztoicskov bolgár futball-legenda is. A 2025-ös kiadás még nagyobb hatást ígér a szervezők tájékoztatása szerint, a vendégek között például Gareth Jenningsszel, Orosz Pállal, Cosmin Mihalescuval vagy Ergun Cenkkel.

 

„A Football Forum nem csupán egy konferencia; ez egy innovációs és együttműködési platform a futballipar számára” – mondta Dudás Hunor, a The Path Sportsmanagement vezérigazgatója.

További információk és regisztráció a rendezvényre ezen a linken.

 

Legfrissebb hírek

Kristoffer Zachariassen: Szeretném bebizonyítani, hogy a csapat hasznára vagyok; Lamine Yamal a Real Madridról: Csalnak és panaszkodnak

E-újság
9 órája

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
23 órája

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
2025.10.23. 16:51

A Liverpool győzelmi kényszerben Frankfurtban; Kovács Patrik: Nem akartam tv-n nézni a darts-vb-t

E-újság
2025.10.21. 23:50

Liverpool: vissza a győztes útra!; Tíz év után nyerne ismét derbit az Újpest

E-újság
2025.10.18. 23:58

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53
Ezek is érdekelhetik