Fredi Bobic Lengyelországban kap sportvezetői állást – sajtóhír

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2025.04.15. 19:45
null
Fredi Bobic (Fotó: Getty Images)
Lengyel sajtóhírek szerint a Hertha BSC korábbi sportigazgatója, és korábbi német válogatott csatár, Fredi Bobic a Legia Warszawánál kap sportvezetői állást.

Bobicot elsősorban a német labdarúgás szerelmesei ismerhetik: játékosként megfordult a VfB Stuttgartban, a Borussia Dortmundban, a Hannoverben és a Herthában is. Játékos-pályafutása után 2010 és 2014 között a VfB Stuttgart sportigazgatója volt, majd az Eintracht Frankfurtnál töltötte be ugyanezt a posztot, mielőtt a Herthához került 2021-ben.

Az együttműködés nagy reményekkel indult, ám mindössze másfél évvel később már arról beszéltek, hogy Bobictól hamarabb meg kellett volna válni. A korábban Herthánál edzősködő Dárdai Pál viszonya nem volt felhőtlen a sportigazgatóval, aki néhány héttel 2021 novemberi menesztését megelőzően is még arról beszélt, a stabilitás érdekében nem kíván edzőt váltani – a folyatás ismert: Dárdait menesztették, 2022 szeptemberében pedig szerződést is bontottak vele.

A fővárosiak 2023 januárjában rúgták ki Bobicot, miután a Hertha alulmaradt a városi rivális Union Berlinnel szemben – a HBSC csak a 17., kieső helyen állt a 18 csapatos német bajnokságban, az idény végén búcsúzott az élvonaltól.

Bobic a berlini bukás után most Lengyelországban kap sportvezetői állást – a meczyki.pl gyakorlatilag tényként kezeli, hogy Bobicot hamarosan hivatalosan is bejelenti a Legia Warszawa. A német feladatai közé tartozik majd: a teljes sportszakosztály felügyelete, a játékosok megfigyelése és a nemzetközi porondon való előrelépés. Elsősorban Michal Zewlakow sportigazgatóval kell együttműködnie. A lengyel lap kiemeli: Bobic Goncalo Feio vezetőedzővel is konzultálhat, de nem lesz nagyobb befolyása a sportigazgatónál.

 

Legfrissebb hírek

Európa-liga: megőrizte hatgólos előnyét a Sahtar, idegenben is nyert a Legia

Európa-liga
2025.07.17. 23:33

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.12. 22:59

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.08. 22:54

Egyre közelebb a Puskás Akadémiához ifj. Dárdai Pál – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:37

Németország Jule Brand vezérletével verte az első tornáján szereplő Lengyelországot a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
2025.07.04. 22:55

Okos befektetések, képzett edzők, jó csapatok – felemelkedett a lengyel bajnokság

Minden más foci
2025.06.19. 10:00

Félórás kényszerszünet után a finnek legyőzték a lengyeleket

Foci vb 2026
2025.06.10. 22:42
Ezek is érdekelhetik