Egykori klubja hatmillió eurót követel Dani Alvestől

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.07. 14:33
Dani Alvest hatmillió euróra perli egykori klubja (Fotó: Getty Images)
Dani Alves ellen jogi lépéseket tett utolsó labdarúgóklubja, a Pumas UNAM, a mexikóiak a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordultak.

Dani Alvest 2024 februárjában ítélték négy és fél év börtönre, mert 2022. december 31-én egy barcelonai bárban zaklatott egy nőt, ezért már tavaly januárban letartóztatták, s bár kérvényezte, hogy szabadlábon védekezhessen, ezt nem engedélyezték neki, mert fennállt a szökés veszélye: ha hazatért volna Brazíliába, a helyi állam nem adta volna ki őt a spanyoloknak, mert a két ország között nincs kiadatási megállapodás, ezért Alves brazil és spanyol útleveleit is elvették.

2024 márciusában azonban kiengedték őt a börtönből, miután sikerült összegyűjteni az óvadékhoz szükséges egymillió eurót. A korábbi brazil labdarúgó most várja, hogy elfogadják-e a fellebbezését, a döntésre sajtóhírek szerint heteken belül sor kerül.

Azonban Alvesnek most egy újabb problémával is meg kell küzdenie, utolsó csapata, a Pumas UNAM ugyanis beperelte őt. A rutinos védő 2022 nyarán Barcelonából szerződött át Mexikóba, de amikor kiderült Alves ügye, a klub szerződést bontott vele.

A mexikóiak a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordultak, és hatmillió euróra perelték be Alvest – írta a Sport című lap. A Pumas azzal vádolja a volt futballistát, hogy nem tartotta be a szerződésében foglalt magatartási szabályokat, és ezzel rontotta a klub hírnevét.

 

 

Legfrissebb hírek

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság előtt az izraeli tornászok ügye

Torna
2025.10.13. 14:24

Doppingolásért négy év eltiltást kapott négy grúz sportoló

Egyéb egyéni
2025.10.05. 11:14

Távozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság elnöke

Egyéb egyéni
2025.09.29. 18:48

Kiberbűnözők károsították meg a Ferencvárost és a Rijekát

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

A CAS fenntartotta a budapesti atlétikai vb-n ezüstérmes Katir négyéves eltiltását

Atlétika
2025.09.22. 13:44

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2025.09.13. 12:09

Imane Helif fellebbezett a vb-indulás reményében

Ökölvívás
2025.09.01. 22:40
Ezek is érdekelhetik