A pálya szélén – ismét a centerben!

„Fúj a szél a futballpálya felett. Magukra maradt padok. Szétterített ázott újságlapok az ázott padokon. Papírrongyokat fúj a szél, ahogy végigsöpör a pályán. A kapuk meg bármely pillanatban készen voltak elsüllyedni valamilyen lassan ereszkedő ködben. Körülöttük a pálya csöndje. Egy fűcsomó, gyufaskatulya, villamosjegy. S egy-egy bolyongó, dérütött pasas, ki eltűnődve dől a kapufához.”

A Mándy Iván különös világát idéző szemelvény Sajó László költő utószavából való, amely kiegészíti A pálya szélén című 1963-as regény legújabb kiadását. A Helikon zsebkönyvek sorozatában megjelent Mándy-klasszikus bemutatóját hétfő este tartották a Nyitott Műhelyben, a Ráth György utcában működő kultúrtérben a kötet szerkesztője, Darvasi Ferenc moderálta a beszélgetéseket. Az 1995-ben, 76 évesen elhunyt szerző kutatója és monográfusa a magyar irodalom első klasszikus értelemben vett futballregényként vezette fel a művet, mire Sajó László hozzátette: „Mint Gogol köpönyegéből, Mándy futballcipőjéből is hányan kibújtak aztán.”

Jelen volt a zsúfolásig telt teremben Sándor Pál filmrendező, aki A pálya szélén nyomán született Mándy-filmnovellára építette a Régi idők focija című 1973-as filmszatírát. A 85 éves művész a film kultikussá lett mondatáról, a „Mert kell egy csapat” szállóigéről elárulta, az nem szerepelt az eredeti Mándy-szövegben, a forgatás során, részben a Minarik Edét alakító Garas Dezső színész sugalmazására illesztették az ominózus jelenetbe. Mándy Iván azonban aligha vette rossz néven a hozzátoldást, nyilvánosságra hozott levelezéséből ugyanis kiderül, utólag maga is előszeretettel emelte be saját szövegeibe.