José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.27. 22:13
José Mourinhót négy meccsre eltiltották (Fotó: Getty Images)
Úgy fest, izgalmasabb az utóélete a hétfőn rendezett török csúcsrangadónak, a gól nélküli döntetlennel végződő Galatasaray–Fenerbahce találkozónak, mint amilyen a mérkőzés volt, ugyanis a vendég Fenert irányító José Mourinho a lefújás után előbb bement a játékvezetők öltözőjébe, majd a meccs utáni sajtótájékoztatón a török bírókat kritizálta, s most megkapta büntetését.

Mint arról beszámoltunk, 0–0-lal ért véget a Sallai Rolandot foglalkoztató Galatasaray és a Fenerbahce csúcsrangadója a török bajnokságban. A találkozót a sorozatos játékvezetői botrányok miatt egy külföldi játékvezetőre, Slavko Vincicre bízta a Török Labdarúgó-szövetség.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a vendégek portugál szakvezetője, José Mourinho elárulta, közölte a negyedik játékvezetővel – aki nem mellesleg török –, hogy ha ő vezette volna a mérkőzést, akkor katasztófába torkollott volna. Ezután a Galatasaray vezérkara rasszizmus vádjával feljelentette Mourinhót, akit egykori játékosai, Didier Drogba és Michael Essien is védelmükbe vettek a közösségi médiában, azonban várható volt, hogy a portugál szakember nem ússza meg a büntetést.

Most a Török Labdarúgó-szövetség (TFF) hivatalos honlapján számolt be róla, hogy José Mourinhót két mérkőzésre szóló eltiltással sújtják, mert a meccs után bement a játékvezetői öltözőbe, valamint még két meccsre eltiltották a sajtótájékoztatóján elhangzott kritikái miatt, ráadásul a szakembernek még 117 ezer török lírás (kb. 1.2 millió forint) büntetést kell fizetnie.

Nem úszta meg a Galatasaray vezetőedzője, Okan Buruk sem, aki szintén a sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt egymeccses eltiltás mellett másfél millió török lírás (15.7 millió forint) büntetést kapott. Rajtuk kívül is rengeteg büntetést kioszott a szervezet a két klubnak és az érintetteknek. A Galatát a szurkolók által okozott incidensek miatt 168 ezer török lírára büntették, emellett a klub közösségi oldalán megjelentek miatt további hárommillió lírás büntetést is kapott. A Fener szurkolóinak nem megfelelő rigmusai miatt kapott egy 840 ezer török lírás büntetést, és hasonló eset miatt még egy 780 ezres büntetést, ráadásul a Fenernek következő két hazai bajnokiját zárt kapuk mögött kell játszania.

 

Legfrissebb hírek

A Fenerbahce nyerte az isztambuli derbit a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
20 órája

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 20:41

A Galatasaraynak fel kell pörögnie a norvégok ellen is!

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:21

Kosárlabda: Juhász Dorka tíz, Rosco Allen 28 pontot szerzett

Kosárlabda
2025.10.18. 21:28

Spanyol csatát nyert meg a Barca; már csak a Zalgiris hibátlan a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.10. 23:19

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56

„Ízekre szedik a mögötte védekezőt, és ő csak nézi” – élesen kritizálta a Pool sztárját Wayne Rooney

Angol labdarúgás
2025.10.06. 16:36
Ezek is érdekelhetik