„Az ilyen élményektől lesznek jobb játékosok” – a Puskás Akadémia edzője az ifi BL-búcsú után

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 20:14
Pál Barna vigasztalja a keresztlécre lövő Varga Zsombort (Fotó: Kovács Péter)
Az Aston Villa érvényesítette a papírformát, 2–1-re legyőzte Felcsúton a Puskás Akadémiát, amelynek két sikerrel vett kör után a nyolcaddöntőbe jutásért folyó párharc jelentette a végállomást az ifjúsági elitsorozatban.    A találkozó után Babó Levente edzővel és a gólpasszt jegyző Vékony Bencével beszélgetett az NSO Tv stábja.

Az edző, Babó Levente felemás érzésekről beszélt.

„Összességében többet birtokolta az Aston Villa a labdát, több helyzetük volt, viszont az utolsó pillanatig ott volt a lehetőség, hogy döntetlenre mentsük a mérkőzést. Küzdöttünk elég sok nehézséggel, sérülésekkel, volt egy eltiltásunk, a komplett védelmet kicseréltük. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, nagyon nagy munkát fektettek ebbe a mai mérkőzésbe.”

Videónkban beszél a két bekapott gólt eredményező rövidzárlatról a második félidő elején; a hosszabbításban lőtt keresztlécről; a Ferencváros ellen a vasárnapi NB I-es rangadón hatalmasat mentő Markgráf Ákos hiányáról, és az ifjúsági sorozatban 5 mérkőzésen 5 gólt szerző Mondovics Kevinről is.

Vékony Bence úgy érezte, több volt ebben a meccsben.

„Az első félidőben jól védekeztünk, amit elterveztünk, abszolút megvalósult, nem tudtak minket megbontani. Sajnos a második félidőre egy kis rövidzárlattal jöttünk ki, két elkerülhető gólt kaptunk. Rúgtunk utána mi is egyet, a végén akár egyenlíthettünk is volna, de sajnos ez most nem jött össze.”

Az NSO Tv videójában mesél a gólról, hiszen ő szerezte meg előtte a labdát, majd adta a gólpasszt, de szóba kerül, hogy vasárnap még a Puskás Akadémia felnőttcsapatában játszott csereként az FTC elleni rangadón, és megtudjuk, szerinte miben tartanak előrébb az Aston Villa játékosai a felcsútiaknál.

UEFA IFJÚSÁGI LIGA
4. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–ASTON VILLA (angol) 1–2 (0–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 300 néző. Vezette: Kücük (török)
Puskás Akadémia: Lehoczki – Pál B., Szűcs Sz., Szojma, Kun O. (Magyarics, 69.) – Dimitrijev (Gusztej, 57.), Ásványi (Varga Zs., 57.) – Tiscsuk (Antal M., 57.), Miskolczi (Zahorán, 79.), Vékony – Mondovics. Edző: Babó Levente
Aston Villa: Lewis – Rowe, Katsukunya, Routh, Fortes (Bloomfield, 90+4.) – Hemmings (Brannigan, 83.), Borland – Burrowes, Pavey, Broggio – Cotcher (Khedr, 74.). Edző: Josep Gombau
Gólszerző: Mondovics (80.), ill. Cotcher (46.), Pavey (54.)

 

Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
3 órája

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Ír középpályás a Fradinál, portugál szélső Újpesten – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 11:39

Egyre közelebb a Puskás Akadémiához ifj. Dárdai Pál – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:37

A Ferencváros–Klaksvík mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Puskás Akadémia ciprusi selejtezőjén

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 17:56

NB II: a Puskás Akadémiától igazolt hátvédet a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 09:44
Ezek is érdekelhetik