Xisco Munoz vezetőedző távozik a DAC-tól – NS-info

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Dunaszerdahely
Vágólapra másolva!
2024.11.23. 21:33
Fotó: Facebook/DAC 1904
Lapunk úgy értesült, a szombati, Nagymihály elleni találkozó (0–1) volt Xisco Munoz vezetőedző számára az utolsó meccs a Dunaszerdahelyi AC labdarúgócsapatának kispadján.


A Dunaszerdahely az utóbbi évek leggyengébb szezonját futja. Korán kiesett a Konferencialigából, és már elbúcsúzott a Szlovák Kupa küzdelmeitől is. A bajnokságban tizenöt forduló után csak a negyedik, tizenhárom pont a hátránya az éllovas Slovannal szemben. Nagyon rossz a mérlege hazai pályán, nyolc találkozóból csupán kettőt nyert meg – ebben az összevetésben a Niké Ligában az utolsó előtti. Nem is csoda, hogy a nézők pedig fokozatosan elfogytak a MOL Arénából.

Az előző idényekre a Nike Ligában az volt a jellemző, hogy a legtöbben Dunaszerdahelyre jártak szurkolni. Az ősszel ez a folyamat megváltozott, fokozatos eltünedeztek a nézők. A DAC sorra írta át a negatív rekordokat, a Nagymihály ellen már csak 1767-en voltak. Ez az utóbbi tíz év legalacsonyabb nézőszáma volt tétmeccsen hazai pályán.

A dunaszerdahelyi klub vezetése nagyon sokáig bízott a spanyol mesterben. Xisco Munoz többször az elbocsájtás szélén állt, azonban mindig újabb esélyt kapott. A szurkolók már hosszú hetek óta követelték a tréner távozását. Ő érdemben sosem reagált ezekre a rigmusokra, egyszer pedig megmosolyogta azokat. Csak a szombati meccs után kért bocsánatot a nézőktől a teljesítményért. 

A szombat délutáni, Nagymihály elleni vereség után a Nemzeti Sport kérdésére Xisco Munoz még azt válaszolta, hogy élvezi a vezetők bizalmát, azonban lapunk este úgy értesült, hogy már nem ez a helyzet. Xisco Munoz befejezi a DAC-ban, és a keddi gyakorlást már új edző irányítja – a dunaszerdahelyi klub valószínűleg házon belüli szakember alkalmazásával oldja meg a jelenlegi helyzetet. 

A Niké Liga őszi idényéből három forduló van hátra.

Minden más foci
2024.11.23. 15:19

Továbbra is gödörben a DAC, története során először kapott ki otthon a Nagymihálytól

A zempléni klubnak egyetlen gól is elegendő volt a győzelemhez a Mol Arénában, ahol nagyon kevesen voltak kíváncsiak a mérkőzésre.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
20 órája

Niké Liga: Redzic Damir is bekerült a forduló válogatottjába

Minden más foci
2025.08.11. 16:43

Redzic Damir kiemelkedett a mezőnyből a szombati DAC-győzelem során

Légiósok
2025.08.10. 13:53

Megvan a DAC első győzelme a Niké Liga új idényében

Minden más foci
2025.08.09. 22:31

Felkészülés: döntetlent játszott a DAC az Al-Garafával

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:51

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 16:29

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06
Ezek is érdekelhetik