Nincs Nemzetek Ligája sérültlista nélkül. Joao Palhinha, a Bayern München középpályása kihagyta a portugál válogatott csütörtöki edzését, és biztosra vehető, hogy nem játszik a pénteki Portóban rendezendő Lengyelország elleni összecsapáson. Roberto Martínez szövetségi kapitány nem csak Palhinhát hiányolja majd a tengelyből, hiszen Rúben Dias és Goncalo Inácio sérülése miatt új védelmet kell kovácsolnia a két NL-találkozóra. Főleg a Sporting belső védőjének helyzete érdekes, hiszen a Manchester City elleni Bajnokok Ligája meccset (4–1) kihagyta, azonban szombaton már beállt a Braga elleni mérkőzés hajrájára, márpedig a 4–2-es győzelemre végződő rangadón akkor még 2–1 volt az állás a Braga javára. Kylian Mbappé is „eljátszott” hasonlót a franciákkal októberben, a kerethirdetéskor még sérült volt, közvetlenül a Nemzetek Ligája feladatok előtt pedig már játszott a Real Madridban. No, de ki pótolja a két klasszis játékost hátul?
A Record elemzése szerint Tiago Djalo vagy Tomás Araujo debütálására is sor kerülhet. Hogy ketten együtt lépnek pályára, vagy valakit kiválaszt közülük az edző, hogy Renato Veiga párja legyen, az még kérdéses, mindenesetre Veiga hozzájuk képest tapasztaltnak számít, hiszen „már” egyszeres válogatott, októberben épp Lengyelország (3–1) ellen mutatkozott be a felnőttek között. Roberto Martíneznek mindenképp könnyebbség, hogy fiatal védőit nem a világ egyik legjobb csatára ellen kell felkészítenie (habár valószínűleg nem sokan mondhatják el magukról, hogy edzésen Cristiano Ronaldót kell hatástalanítaniuk), Robert Lewandowskinak ugyanis fáj a háta, Barcelonában maradt. Krzysztof Piatek, az Istanbul Basaksehir csatára 20 mérkőzésen 12 gólos a 2024–2025-ös idényben, várhatóan ő helyettesíti Lewandowskit.
A lengyeleknél egyébként Przemyslaw Frankowski és Michael Ameyaw sem bevethető, azonban ők nem számítanak alapembernek. Ráadásul míg Portugáliának a továbbjutáshoz elég egyetlen pont péntek este, Lengyelországnak nyernie kell, hogy életben maradjanak a rendkívül szerény továbbjutási esélyei – hivatalosan döntetlennel sem esne ki a Michal Probierz vezette együttes, ám ha Horvátország nem kap ki Skócia ellen,véglegesítia helyét a legjobb nyolc között. Természetesen a hazaiaknak sem mindegy, hogy első, vagy második helyen jutnak tovább, saját közönségük előtt pedig igencsak váratlan lenne, ha Cristiano Ronaldo vezetésével nem gólra, és győzelemre törő futballal állnának elő.
„A nemzeti csapatnál elkerülhetetlen, hogy a sérülések miatt toldozni-foldozni kelljen a keretet – nyilatkozta a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Michal Probierz, a lengyelek szövetségi kapitánya. – Régebben nem jelentettük be ilyen korán a keretet, azonban most már figyelembe vesszük a sérülések gyakoriságát. Most kevesebb játékossal számolhatunk, de hiszek bennük. Támadó szellemű csapatunk van, és úgy akarunk futballozni, mint az utánpótlás korosztályaink, minél közelebb az ellenfél kapujához. Természetesen kockázatot rejt magában, ha túlságosan elöl ragadunk, de mégiscsak a világ legjobb válogatottjai ellen kell játszanunk, így egyébként is előfordul, hogy kihasználják a hibáinkat.”
A szakember örül neki, hogy kulcsjátékosa, Piotr Zielinski egyre több lehetőséget kap Simone Inzaghitól az Internél. Robert Lewandowski hiányában még nagyobb teher hárul majd rá a válogatottban, de szerencséjére klubjában az elmúlt időszakban hasonló szerepkörben kellett bizonyítania, mint amelyben kapitánya számít rá.
„Hasznos volt neki, hogy az Internél a hatos pozíciójában, hátravont középpályásként játszott – mondta Michal Probierz. – Fantasztikus futballista, aki több poszton is jól teljesít. Mindent megteszünk, hogy jól használjuk a képességeit, de ezúttal könnyebb dolgunk van, hiszen az Interhez hasonló felállásban játszunk, így sem lesz szokatlan a szerepkör, amit szánunk neki.”
A1-CSOPORT | M | Gy | D | V | L-K | Gk | P |
1. Portugália | 4 | 3 | 1 | – | 7–3 | +4 | 10 |
2. Horvátország | 4 | 2 | 1 | 1 | 7–6 | +1 | 7 |
3. Lengyelország | 4 | 1 | 1 | 2 | 7–9 | –2 | 4 |
4. Skócia | 4 | – | 1 | 3 | 4–7 | –3 | 1 |
NEMZETEK LIGÁJA
5. FORDULÓ
A-LIGA
1. CSOPORT
20.45: Skócia–Horvátország, Glasgow (Tv: Arena4)
20.45: Portugália–Lengyelország, Porto (Tv: Spíler1)
4. CSOPORT
20.45: Dánia–Spanyolország, Koppenhága (Tv: Spíler2)
20.45: Svájc–Szerbia, Zürich