„Mások tisztességesebbek a pályán” – a salvadori újságírónál a top 10-be sem került be Vinícius az Aranylabda-szavazáson

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.29. 23:00
Fotó: Getty Images
Bruno Porzio salvadori újságíró kijelentette: azért nem Vinícius Júniorra tette a voksát az Aranylabda-szavazásnál, mert szerinte „nem a brazil klasszis a Real Madrid legfontosabb játékosa”, a top tízből pedig azért hagyta ki, „mert mások többet nyertek és tisztességesebben viselkedtek a pályán”.

A salvadori újságíró kedden nyíltan beszélt arról, miért nem Vinícius Júniorra tette a voksát – ez azért érdekes, mert a France Football az Aranylabda-gála másnapján körlevélben külön megkérte a száz zsűritagot, hogy  ne hozzák nyilvánosságra a szavazatukat, mielőtt a francia lap ezt hivatalosan is megteszi. Magyarországról immár 12 éve a Nemzeti Sport képviselője szavaz, ezúttal főszerkesztőnk, Szöllősi György voksolt, aki amint lehet, szintén közzéteszi a szavazatát.

„Nem példamutató a magatartása a pályán, de nem emiatt szavaztam másra. Ő egy olyan játékos, akinek kevés terület jut a pályán. A BL-döntőben történteket hagyjuk figyelmen kívül, mert a Dortmund engedte, hogy 70 métert sprinteljen a gólja előtt. Ő egy szélső, aki nem a legfontosabb játékos a Real Madrid támadásaiban” – mondta Bruno Porzio.

„Szerintem Jude Bellingham sokkal értékesebb. Jobb volt Viníciust kihagyni, mint nyolcadik, kilencedik vagy tizedik helyre tenni. Ez neki sem tett volna jót. Ráadásul mások többet nyertek és tisztességesebben viselkedtek a pályán. Egyszerűen nem egy olyan futballista, akire felkapom a fejem, szóval szerintem nem érdemel Aranylabdát” – folytatta az újságíró.

A salvadori újságíró egyébként Rodrit is csak a hetedik helyre tette, s Jude Bellinghamnek adta volna az Aranylabdát.

„Bellingham húsz évesen a Realba igazolt, és azonnal olyan szerepkörbe került a pálya közepén, hogy rajta keresztül folytak a madridi támadások. Az angol válogatottat is Eb-döntőbe vezette, számomra ő volt a legjobb játékos abban az időintervallumban, amit a France Football kijelölt. Rodri hamar kiesett a Bajnokok Ligájából, a spanyolok pedig Cucurella kezezése miatt érdemtelenül nyerték meg az Európa-bajnokságot. Nem szavazhattam rá, csak mert volt öt jó meccse” – zárta gondolatait Porzio.

Korábban mi is kikértük az olvasók véleményét, akik a győztes Rodri mellett tették le a voksukat. 

Minden más foci
2024.09.29. 13:37

Olvasóink a Manchester City játékosának adnák az Aranylabdát

A spanyolok sztárja 2896 szavazatot kapott, ezerrel többet, mint a Real Madrid klasszisa a második helyen.

 

Legfrissebb hírek

60 millióért igazolna Eb-győztest a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
11 órája

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
21 órája

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
23 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:16

A Real Madrid is beszállt a Kerkez csapattársáért folyó harcba – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.24. 17:13

Raphinhának kellett lelökdösnie a győztes gólt szerző Vinícius Júniort a brazilok meccsén – videó

Foci vb 2026
2025.03.21. 17:16

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06
Ezek is érdekelhetik