„A döntetlen igazságos eredmény” – Vitális a DAC újabb pontvesztése után

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 12:14
Vitális Milán (Fotó: fcdac.sk)
A DAC három és nulla ponttal is távozhatott volna Rózsahegyről: végül 1–1-es döntetlen után hagyta el a Pod Cebrat Stadiont, amellyel fellépett a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik helyére.

 

A találkozó előtt az volt a legnagyobb kérdés, képes-e jobb játékra a DAC a Nagyszombat és a Zsolna elleni harmatos teljesítmény után. Rózsahegyen a sárga-kékek voltak a jobbak az első félidőben, a hazai csapat ennek ellenére tizenegyesből vezetést szerzett. A dunaszerdahelyiek a több helyzetük ellenére csak egyszer találtak be.

„Annak ellenére, hogy ebben az összeállításban először játszottunk, jól kezdtük a meccset. A vezető gólunk után jött a szerencsétlen kezezés, ami után tizenegyest kapott a Rózsahegy. Érdekes eset volt, a hazaiak sem reklamáltak. Ők is meglepődtek, hogy büntetőhöz jutottak. Azonban a videóbíró igazolta a játékvezető döntését. Ezután is mentünk előre, kár hogy még a szünet előtt nem szereztük meg ismét a vezetést” – mondta a Nemzeti Sportnak Vitális Milán.

„A találkozó utolsó fél órája a hazaiaké volt. Mi szinte alig támadtunk. Ha minden összeveszünk, akarva-akaratlanul a döntetlen igazságos eredmény” – tette hozzá Vitális Milán. 

Sorozatban harmadik meccsén maradt győzelem nélkül a DAC. Egy hónappal ezelőtt szerzett legutóbb három pontot, míg a legfőbb ellenfelei, a Zsolna és a Slovan már szinte fényévre vannak a sárga-kékektől.

 

Legfrissebb hírek

MSÚSZ: először rendezték meg külhoni helyszínen a magyar sportújságírók kongresszusát

Egyéb egyéni
2025.05.26. 22:15

Jan Van Daele: A DAC és az ETO FC is indulni fog a Konferencialigában

Minden más foci
2025.05.26. 12:14

Magyar gólpasszok után népünnepély Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2025.05.24. 13:46

A DAC ötgólos meccsen verte a Zólyombrézót, ősszel indulhat a Kl-ben

Minden más foci
2025.05.23. 19:59

A DAC az európai kupaszereplésért meccsel

Minden más foci
2025.05.23. 08:13

DAC: egy lépésre az európai kupaporondtól

Minden más foci
2025.05.21. 12:12

Legyőzte a Nagymihályt, egy lépésre az európai kupaindulástól a DAC

Minden más foci
2025.05.20. 21:45

Remekül teljesített a DAC Zsolnán, de a „koronázás” még várat magára

Minden más foci
2025.05.18. 13:14
Ezek is érdekelhetik