Román Liga 2: nehezen, de a hetedik bajnokiját is behúzta a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 19:41
A Csíkszereda újabb győzelemnek örülhetett a román másodosztályú bajnokságban (Fotó: Pál Zoltán / FK Csíkszereda)
Hét forduló után már hatpontos előnnyel vezeti a román másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Liga 2) táblázatát az FK Csíkszereda, miután a székelyföldi csapat kedd délután, hazai pályán egygólos mérkőzésen legyőzte az Újszentest.

A Temesvárral összenőtt község együttese a vártnál keményebb ellenfélnek bizonyult az FK számára, amely az idény során először nem vezetett a szünetben – bár nagyobb helyzetei az első félidőben akadtak. Szünet után az újszentesiek is próbálkoztak néhány lövéssel, a csíkiak viszont kihasználták egyetlen ziccerüket: Anderson Ceará ugratta ki Jozef Dolnyt, aki 15 méterről félmagasan a jobb sarokba lőtt.

Az FK ezzel idénybeli kilencedik találkozóját is megnyerte (a hét bajnoki mellett mindkét kupamérkőzését is), így Ilyés Róbert vezetőedző együttese a román bajnokság két legfelsőbb osztályának egyetlen százszázalékos csapata maradt.

ROMÁN LIGA 2
7. FORDULÓ
FK Csíkszereda–CSC Dumbravita 1–0 (Dolny 73.)
Csíkszereda: Kelemen Dávid végigjátszotta a 90 percet, Torvund Alexander a szünetben állt be, Hegedűs János és Makrai Gábor a 79. percben lépett pályára, Nagy Jánost a 86. percben cserélték be, Pintér Bence végig a kispadon maradt, Babati Benjámint nem nevezték a találkozóra.

 

Legfrissebb hírek

Liga 2: korábbi játékosa gólja okozta a Csíkszereda vesztét

Minden más foci
2025.03.01. 13:27

Hiába Tamás Márk gólja, Ianis Stoica mesterhármasa többet ért – kikapott otthon a Sepsi

Minden más foci
2025.02.14. 17:56

Rivaldo fia a kínai másodosztályba igazolt – hivatalos

Minden más foci
2025.02.10. 08:18

A Sepsi még megszorongatni sem tudta Bukarestben a bajnokot

Minden más foci
2025.02.09. 18:52

Videó: Zsóri sarokkal szerzett győztes gólt Miriutáék ellen

Minden más foci
2025.02.06. 19:52

Otthon verte meg Gheorghe Hagi csapatát a Sepsi OSK

Minden más foci
2025.02.06. 16:50

Miriuta László lett a jászvásári csapat vezetőedzője

Minden más foci
2025.01.28. 19:11

Ninaj három év után talált be a kapuba, két góllal győzött a Sepsi

Minden más foci
2025.01.26. 18:01
Ezek is érdekelhetik