Mongóliában is tapsoltak az egykori Puskás Akadémia-játékosnak

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.09.15. 20:10
Ganbold Ganbayar (73-asban) az első mongol, aki eredményes volt a Niké ligában (Fotó: bbonline.sk)
A Niké liga 7. fordulójának legnagyobb meglepetését a Komárom okozta, amely 3–2-re győzött Besztercebányán. A három pontot eldöntő gólt a ráadásban a Puskás Akadémiától érkezett Ganbold Ganbayar szerezte.

,,A párom, Ganzaya megérezte, hogy szombaton eredményes leszek. Amikor a szombati meccs előtt búcsúztunk, annyit mondott, hogy ma megszerzem az első gólomat a szlovák legfelső osztályban“ – kezdte a Nemzeti Sportnak a Ganbold Ganbayar. A mongol támadó Besztercebányán 1–1-es állásnál lépett pályára. 

,,Pozitív voltam, mivel jól játszott a csapat. Ennek ellenére hat perccel a vége előtt előnyhöz jutott a hazai csapat. Ekkor egy kicsit elbizonytalankodtam, de bíztam a pontszerzésben. Így is lett. Előbb egyenlítettünk, majd a ráadásban megszereztük a győztes gólt is. Csapattársam, Christian Bayemi futott el ügyesen, a kapu elé küldte a labdát és néhány méterről nem hibázhattam. Óriási volt az örömünk, nagyon fontos három pontot szereztünk. Személy szerint hihetetlenül boldog voltam. Megszereztem az első gólomat a szlovák legfelső osztályban. Ezt a találatomat természetesen a feleségemnek és kislányomnak, Chaminzayanak ajánlom” – folytatta a mongol játékos, akinek a találkozóit hazájában sokan élőben követi. 

,,Pedig ott hat órával előbb járnak. A szombati meccsem helyi idő szerint éjfélkor kezdődött. Vasárnap pedig több hazai újságíró keresett, nagyon sokan gratuláltak. Mongóliából és Felcsútról is“ – mosolygott a 24 éves csatár.

A mongol labdarúgó 2016-ban érkezett Felcsútra, az Akadémia tagja lett. Két év múlva aláírta az első szerződését. ,,Első mongolként öregbíthettem hazám hírnevét az öreg kontinens professzionális labdarúgásában. Örülök, hogy újabb elsőséget zsebeltem be. Én lettem az első mongol, aki a Niké ligában volt eredményes” – zárta le Ganbold Ganbayar, akinek továbbra is az a célja, hogy kipróbálhassa magát az angol bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek

„Ki akartam pókhálózni” – Urblík József eloszlatta a kételyt a Puskásnak lőtt góljáról

Labdarúgó NB I
6 órája

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
8 órája

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
20 órája

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
20 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:24

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

UEFA Ifjúsági Liga: norvég ellenfelet kapott a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.09.01. 22:16
Ezek is érdekelhetik