Dzsudzsák volt klubjához igazolt a korábbi ferencvárosi légiós

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.24. 17:48
A Lech Poznan hivatalos honlapján hétfőn jelentette be a 31 éves Miha Blazic távozását, a szlovén válogatott védő az arab emírségekbeli Al-Ittihad Kalba csapatánál folytatja pályafutását – ahol 2018–2020 között Dzsudzsák Balázs is szerepelt.

Miha Blazic 2017-től 2022-ig szerepelt a Ferencvárosnál, ahol összesen 187 tétmérkőzésen lépett pályára, s 13 gólt szerzett, majd két éve a francia élvonalban szereplő Angers csapatához igazolt. A 32-szeres szlovén válogatott bekk egy év és 24 bajnoki után tavaly nyáron ismét klubot váltott: a franciáktól két évre a lengyel Lech Poznanhoz szerződött.

Végül aztán innen is egy év és 24 bajnoki mérkőzés után távozott, s a lengyel klub honlapjának beszámolója szerint hétfőn az Arab Emirátusokban szereplő Al-Ittihad Kalbához igazolt, s egy évre szóló szerződést írt alá új csapatával.

Blazic új csapata egyébként már csak azért is lehet ismert idehaza, mert 2018–20 között másfél évig Dzsudzsák Balázs is a klub játékosa volt, a magyar válogatottsági szereplési csúcstartó 39 tétmeccsen 10 gólt szerzett a klub színeiben.

 

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Fontos a frissesség

Labdarúgó NB I
4 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
23 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
2025.10.24. 10:50

Robbie Keane: Többek között azért kapom a fizetésemet, hogy megtaláljam az ellenfél gyenge pontjait

Európa-liga
2025.10.23. 23:00
Ezek is érdekelhetik