Liga 2: győzelemmel kezdte az idényt a Csíkszereda

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
• Csíkszereda
Vágólapra másolva!
2024.08.04. 18:33
Magabiztos győzelemmel kezdett a Csíkszereda a román másodosztályú bajnokságban (Fotó: Nemzeti Sport)
Ritkán szokott nyerni a román labdarúgó másodosztály nyitófordulójában az FK Csíkszereda, de vasárnap délután már az első 33 percben eldöntötte a Ceahlaul elleni, hazai pályán játszott találkozó sorsát.

Ilyés Róbert, az FK edzője mind az öt nyáron igazolt játékosát a kezdőcsapatba jelölte, a vérfrissítés pedig jót tett a csíki támadójátéknak. Bakos Ervin alig hat perc után betalált, a Babati Benjámin szöglete után az ötösön belül lepattanó labdát tuszkolva a hálóba, majd a középen kilépő Jozef Dolny emelte át 22 méterről a vendégek kapusát. Bő fél óra után harmadszor is betaláltak a szeredaiak, Torvund Alexander hozta üres kapus helyzetbe a középen érkező Bakost. 

A szünet után már csupán előnye konzerválásával törődött az FK, és bár Carl Davordzie fejesével szépítettek a vendégek, a magabiztos hazai győzelem egyetlen percig sem forgott veszélyben. Az FK anyaországi futballistái közül Kelemen Dávid és Hegedűs János végigjátszotta a mérkőzést, Torvund 69, Babati 83 percet volt a pályán. Makrai Gábor és Pintér Bence az utolsó hét percre állt be, Nagy János végig a kispadon maradt. 

Liga 2, 1. forduló
FK Csíkszereda–Ceahlaul Piatra Neamt 3–1 (Bakos 6., 34., Dolny 14., ill. Davordzie 68.)

 

Legfrissebb hírek

Idegenben félelmetes csapat érkezik az FK Csíkszeredához

Minden más foci
5 órája

Távozik a Csíkszeredától Babati Benjámin

Minden más foci
2025.10.01. 14:47

A Csíkszereda egy félidőt emberelőnyben volt, de így sem nyert Aradon

Minden más foci
2025.09.27. 16:00

Román Kupa: székely derbi is lesz a csoportkörben

Minden más foci
2025.09.26. 16:00

Válogatott szélsőt is igazolt a Sepsi, nem hoz több játékost a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.03. 12:41

Nem tudott győzni odahaza a Csíkszereda

Minden más foci
2025.09.01. 16:59

Liga 2: Szatmárnémetiben folytatja Torvund Alexander

Minden más foci
2025.08.30. 13:20

Román Kupa: Eppel Márton mesterötösével gálázott a Csíkszereda

Minden más foci
2025.08.27. 19:59
Ezek is érdekelhetik