Lassan összeáll a mezőny – kiírták a pályázatot a klubvilágbajnokság médiajogainak értékesítésére

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.27. 18:59
Illusztráció: Imago Images
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) jövőre rendezi meg az első, harminckét csapatos klubvilágbajnokságát. A harminckét helyéből harminc már gazdára talált, és immár a médiajogok értékesítése is terítékre került.

 

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) pályázatot írt ki Európában, valamint az afrikai szubszaharai régióban a jövő évi, illetve a 2029-es Klubvilágbajnokság médiajogainak értékesítésére. Közleményében a FIFA úgy fogalmaz, hogy a „műsorszolgáltatók széles köre kap ezzel lehetőséget arra, hogy egyedi, hatalmas szurkoló táborok előtt játszott, drámai és izgalmas mérkőzéseket tűzzenek műsorra, egy valóban izgalmas torna keretében”.

Kétségtelenül illusztris mezőny kezd összejönni a jövő évi megméretésre, hiszen a négyéves, sporteredményeken alapuló ciklus szerint Európát többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea is képviseli, mint a Bajnokok Ligája legutóbbi győztesei, hozzájuk pedig további kilenc, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ranglistája alapján bekerülő gárda csatlakozik. Az egyiptomi Al-Ahli – amely címvédő és a legtöbbszörös bajnok – egyike annak a négy klubnak, amely az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) égisze alatt szervezett BL-ből kvalifikálta magát a FIFA tornájára, de ismert már az ázsiai (AFC), az észak- és közép-amerikai (CONCACAF), a dél-amerikai (CONMEBOL) és az óceániai (OFC) régióból is a legtöbb csapat. A 2025-ös kiírás harminckét helyéből harminc már gazdára talált, legutóbb az argentin óriás, a Boca Juniors biztosította a helyét a CONMEBOL ranglistájáról.

„A FIFA első klubvilágbajnoksága új korszak kezdetét jelzi a klubfutball történetében egy vadonatúj trófeával, amely a globális játék sokszínűségének és minőségének szinonimájává válik, amikor a csapatok összehozzák a világot az Egyesült Államokban” – fogalmaz a FIFA, amely a harminckét klubot nyolc izgalmas négyes csoportra osztja majd a kiírás során. Minden klub három mérkőzést játszik, és minden csoportból az első két helyezett jut a nyolcaddöntőtől kezdődő kieséses szakaszba, így összesen hatvanhárom mérkőzést rendeznek a tornán.

  
KLUBORSZÁGINDULÁSI JOG
ChelseaAngliaUEFA Bajnokok Ligája-győztes
Al-AhliEgyiptomCAF Bajnokok Ligája-győztes
CF MonterreyMexikóCONCACAF Bajnokok Ligája-győztes
Al-HilalSzaúd-ArábiaAFC Bajnokok Ligája-győztes
PalmeirasBrazíliaCONMEBOL Libertadores-kupa-győztes
Seattle SoundersEgyesült ÁllamokCONCACAF Bajnokok Ligája-győztes
Real MadridSpanyolországUEFA Bajnokok Ligája-győztes
Vidad CasablancaMarokkóCAF Bajnokok Ligája-győztes
FlamengoBrazíliaCONMEBOL Libertadores-kupa-győztes
Urava Red DiamondsJapánAFC Bajnokok Ligája-győztes
Auckland CityÚj-ZélandOFC-rangsor
Paris SGFranciaországUEFA-rangsor
Club LeónMexikóCONCACAF Bajnokok Ligája-győztes
Manchester CityAngliaUEFA Bajnokok Ligája-győztes
Bayern MünchenNémetországUEFA-rangsor
InternazionaleOlaszországUEFA-rangsor
FluminenseBrazíliaCONMEBOL Libertadores-kupa-győztes
PortoPortugáliaUEFA-rangsor
BenficaPortugáliaUEFA-rangsor
Borussia DortmundNémetországUEFA-rangsor
JuventusOlaszországUEFA-rangsor
Atlético MadridSpanyolországUEFA-rangsor
Ulszán HDDél-KoreaAFC-rangsor
RB SalzburgAusztriaUEFA-rangsor
Mamelodi SundownsDél-AfrikaCAF-rangsor
Espérance TuniszTunéziaCAF-rangsor
River PlateArgentínaCONMEBOL-rangsor
Al-AinArab EmírségekAFC Bajnokok Ligája-győztes
PachucaMexikóCONCACAF Bajnokok Ligája-győztes
Boca JuniorsArgentínaCONMEBOL-rangsor
??CONMEBOL
?Egyesült Államokrendező

 

 

Legfrissebb hírek

Cirkusz a klub-vb – vagy az aranykor eljövetele?

Klub-vb
2025.07.16. 11:37

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
2025.07.13. 08:41

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

A PSG elleni vereséggel véget ért a Real Madrid negyedszázados sikersorozata

Klub-vb
2025.07.10. 10:38

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
2025.07.08. 23:05

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
2025.07.08. 06:48
Ezek is érdekelhetik