Marad a Kassa élén Geri Gergely

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 17:17
A következő idényre is marad Geri Gergely (balra) (Fotó: Cicon)
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, többségi magyar tulajdonban lévő FC Kassa – amely az utolsó fordulóban harcolta ki a bennmaradását – bejelentette, hogy a következő idényben is Geri Gergely marad a gárda vezetőedzője.

„Vele együtt alakítjuk át a Kassa játékoskeretét. Folyamatosan fogjuk bejelenteni az új futballisták igazolását. Igyekszünk megerősíteni a csapatot” – árulta el Farkas Balázs. 

„A csapat élvonalbeli tagsága az utolsó fordulóban dőlt el. Ilyen izgalmakkal nem tervezünk a következő idényben, ugyanakkor hangzatos kijelentéseket nem kívánunk megfogalmazni az elvárásokat illetően. Megvárjuk a keret összetételét, és utána beszélünk majd a célokról” – tette hozzá. 

Farkas Balázs kitért arra is, hogy jó volt látni, hogy a kassai meccsek eredményeit a magyar közvélemény is folyamatosan nyomon követte.

„Az FC Kassa túlmutat a sportban betöltött szerepén. Az együttes a magyar és a szlovák szurkolókat is megmozgatja” – zárta nyilatkozatát az FC Kassa sportigazgatója.

Geri Gergely kiemelte, milyen fontos számára, hogy maradhatott, és a felkészülésről is ejtett néhány szót. 

„A lényeg, hogy a bajnoki rajtra ütőképes csapatunk legyen. Egy sor fontos felkészülési mérkőzést vívunk majd úgy, hogy közben alakul a csapat. Szlovák és lengyel gárdákkal is összecsapunk majd, és nagy élmény lesz az olasz AS Roma elleni hivatalos stadionavató július 22-én. Hatalmas megtiszteltetés dolgozni a kassai sikerekért. Célom, hogy látványos és támadó szellemű együttest küldjek pályára meccsről meccsre.”

Olasz labdarúgás
2024.06.12. 20:19

Tizenöt év után ismét Kassán játszik az AS Roma! – hivatalos

„Szlovákia negyedik legnagyobb stadionja, a Kassai Futball Aréna most már teljesen elkészült.”

 

 

Legfrissebb hírek

Feltámadt a Kassa, kétgólos hátrányból fordított a Nagymihály ellen

Minden más foci
9 órája

Frantisek Straka lett az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.10.08. 17:01

Niké Liga: Kovács Mátyás a forduló válogatottjában; Frantisek Straka ülhet le a Kassa kispadjára

Minden más foci
2025.10.07. 22:40

Akad pozitívum is a Kassa eddigi szereplésében: Kovács Mátyás

Minden más foci
2025.10.05. 12:00

Már nem Roman Skuhravy az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.10.02. 20:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nem tudta megszerezni a második győzelmét a Kassa

Minden más foci
2025.09.27. 23:47
Ezek is érdekelhetik