Felcsúton rendezte meg gyerektornáját a Real Madrid Alapítvány

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.30. 09:07
Véget ért a Copa Alma Felcsúton (Fotó: puskasakademia.hu)
Az utolsó nap nagyrészt futballal telt a Copa Almán, azaz a lélek kupáján, amely díjátadó ünnepséggel és zenés-táncos mulatsággal ért véget Felcsúton.

A szerda esti tehetségkutató show után csütörtökön ismét a sporté volt a főszerep a felcsúti futballtáborban, a Copa Almán: a spanyol, portugál, lengyel, bolgár, román, ukrán és magyar gyerekek a fülledt melegben is fáradtságot nem ismerve kergették a labdát, s igyekeztek minél több pontot gyűjteni a Puskás Akadémiának és nemzetüknek – olvasható a Puskás Akadémia FC hivatalos weboldalán. Csakúgy, mint a „nagyok” futballjában a győzelmek és a gólok itt is pontokat értek, ám ellentétben a modern játékosok által űzött profi futballal, itt nem kizárólag a pályán elért eredmény, hanem annak mikéntje is számított: a szervezők ugyanis azt is figyelték a küzdelem közben, hogy az egyes csapatoknál a fókuszba állított értékek hogyan nyilvánulnak meg a pályán, illetve azon kívül.

(Fotó: puskasakademia.hu) 

Este hétkor került sor a záróünnepségre, amelyen beszédet mondott a Real Madrid Alapítvány nagykövete a négyszeres spanyol bajnok, kétszeres UEFA Kupa-győztes, a spanyol válogatottal Európa-bajnoki ezüstérmes Ricardo Gallego, a UPS dél-európai vezetője, Francisco Conejo, a Puskás Akadémia operatív vezetője, Székely Gábor, valamint a magyar futballhagyomány és a Puskás-ügyek nagykövete, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György is.

(Fotó: puskasakademia.hu) 

A Puskás Akadémia honlapján olvasható összefoglalóból kiderült az is, hogy a legjobb csapatmunkát a spanyolok produkálták, a portugálok az egyenlőségben, a lengyelek az autonómiában voltak kiemelkedők, a bolgárok voltak a legmotiváltabbak, a románok önbecsülése volt a legmagasabb, az ukránok kék csapata a rugalmasságban, a sárgák az egészség terén jártak elöl, a mieink pedig a tisztelet kategóriájában nem találtak legyőzőre.

 

Legfrissebb hírek

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
31 perce

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
21 órája

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23

Döntetlen a forduló rangadóján, az FTC továbbra is három ponttal vezet a Puskás Akadémia előtt

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:24

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Pécsi Ármin: Legyen minél kevesebb helyzete a Fradinak!

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 08:16
Ezek is érdekelhetik