Döbbenet: 11 évig játszott jogosulatlanul az afrikai válogatott csapatkapitánya

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 10:12
Emilio Nsue 11 évig játszott jogosulatlanul az egyenlítői-guineai válogatottban a FIFA szerint (Fotó: Getty Images)
Egészen szürreális történetről számolt be a The Athletic, ugyanis a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közlése szerint az elmúlt 11 évben jogosulatlanul játszott Egyenlítői-Guinea labdarúgó-válogatottjában a csapat kapitánya, Emilio Nsue, aki ráadásul az idei Afrikai Nemzetek Kupáján gólkirály is lett.

A FIFA még 2013 decemberében döntött úgy, hogy Emilio Nsue nem játszhat az egyenlítői-guineai válogatottban, azok után, hogy többször szerepelt a spanyol korosztályos csapatban, de a szervezet döntése ellenére a szélsőként és csatárként is bevethető játékos továbbra is tagja volt az afrikai nemzeti csapatnak.

A FIFA márciusban újabb vizsgálatot indított Nsue ügyében, s a labdarúgó hat napot kapott a válaszadásra, de ezt nem tette meg, majd a szövetség hétfőn tette közzé 15 oldalas ítéletét, melynek értelmében Egyenlítői-Guineától elvették a 2026-os világbajnokságra szóló selejtezőn elért Namíbia és Libéria elleni sikereit – melyeket egyaránt Nsue góljával nyertek meg 1–0-ra –, a mérkőzésekért járó három pontot az ellenfelek kapták meg 3–0-s gólkülönbséggel, az Egyenlítői-guineai Labdarúgó-szövetséget 150 ezer svájci frankos pénzbírsággal, Nsue-t pedig fél éves nemzetközi eltiltással sújtották.

A The Athletic megjegyzi, hogy a FIFA 2013-ban már hozott egy hasonló ítéletet Nsue ügyében, ugyanis elvették az egyenlítői-guineaiak két vb-selejtezőn elért győzelmét, melyeken Nsue ugyancsak eredményes volt.

A spanyolországi Palma de Mallorcán született Nsue összesen 50 alkalommal lépett pályára U16 és U21 között a spanyol korosztályos válogatottakban, s 2011-ben az U21-es Európa-bajnokságon is részt vett, de ezek a pályára lépések még az előtt történtek, hogy a FIFA 2020-ban módosított volna a honosítás szabályain, ugyanis a változás előtt nem válthattak országot azok sem, akik csak utánpóltás szinten voltak válogatottak, ráadásul a FIFA úgy ítélte meg, hogy Nsue nyilvánvalóan csak az után szerezte meg az állampolgárságot Egyenlítői-Guineában, hogy lejátszotta első hivatalos mérkőzését a nemzeti csapatban.

Nsue ügye minden bizonnyal ott ment félre, hogy az egyenlítői-guineai szövetség a nemzetközi szervezet helyett a spanyoloktól kért engedélyt, de a FIFA-nak kellett volna jóváhagynia a honosítást, és ezt nem tette meg.

Nsue az elmúlt évtizedben meghatározó játékosa volt az afrikai válogatottnak, hiszen 43 meccsen 22 gólt szerzett, a FIFA a meccsek száma mellett az időtartamot is „jelentősnek” minősítette.

Az idei Afrikai Nemzetek Kupáján öt találattal gólkirályi címet szerző Nsue-t egyébként csapattársával, Ivan Salvadorral együtt még februárban felfüggesztette az Egyenlítői-Guineai Labdarúgó-szövetség súlyos fegyelmezetlenségek miatt.

A Mallorcánál nevelkedő Nsue volt a Real Sociedad, az angol Birmingham City és Middlesbrough, a ciprusi Apoel és Apollón, a bosnyák Tuzla City játékosa is, 2022 nyara óta a spanyol harmadosztályú Intercityt erősíti.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik