Darwin Núnez triplázott, Uruguay kitömte Mexikót

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 10:01
Nunez három gólnak örülhetett
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban Uruguay Darwin Núnez mesterhármasával és Facundo Pellistri góljával 4–0 győzött a Mexikó pályaválasztásával az egyesült államokbeli Denverben rendezett felkészülési mérkőzésen.

 

Az egyaránt a június második felében kezdődő Copa Américára készülő Mexikó és Uruguay összecsapása a dél-amerikai együttes váratlanul sima győzelmével végződött. Darwin Núnez már a hetedik percben megszerezte a vezetést az uruknak, majd húsz perccel később a tavaszt a Granadánál töltő Facundo Pellistri is betalált – a 22 éves szélsőnek ez volt az első válogatottbeli gólja. A meccs a szünet „körül” dőlt el végleg: az első félidő végén és a második elején ismét beköszönt Núnez, így Uruguay megszerezte idei első győzelmét, a Liverpool támadója pedig első mesterhármasát jegyezte a nemzeti csapatban. Amúgy a 24 éves támadó legutóbbi öt válogatott meccsén nyolc gólt szerzett, míg összesen 23 fellépésén 11-et , amivel a jelenlegi urugayi válogatottból ő a legeredményesebb.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mexikó–Uruguay 0–4 (D. Núnez 7., 44., 49., Pellistri 27.)

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool megvált csatárától, aki Szaúd-Arábiában folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 22:31

A Liverpool szóbeli egyezséget kötött, Darwin Núnez Szaúd-Arábiában folytathatja – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.06. 16:27

Az uruguayi aranycsapat esze – száz éve született Juan Alberto Schiaffino

Népsport
2025.07.28. 09:04

Uruguayi örömkönnyek a zsúfolt Maracanában

Népsport
2025.07.16. 07:45

Mexikói öröm Houstonban, megvan a tizedik Arany-kupa-elsőség

Minden más foci
2025.07.07. 07:07

Az Arsenal korábbi kiválósága Mexikóba szerződött

Minden más foci
2025.07.04. 07:05

Nem született meglepetés a négy között, Mexikó és az Egyesült Államok meccsel az Arany-kupáért

Minden más foci
2025.07.03. 07:31

Egyesült Államok–Kanada jöhet az elődöntőben, teljes az Arany-kupa ágrajza

Minden más foci
2025.06.25. 11:08
Ezek is érdekelhetik