Messi egyedül többet keres, mint 25 másik csapat teljes kerete az MLS-ben

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.05.17. 09:23
Messi továbbra is magasan a fizetési lista élén áll (Fotó: Getty Images)
Az MLS idén is közzétette az összes játékosának hivatalos fizetését, és nem meglepő módon az Inter Miamiban játszó Lionel Messi továbbra is kimagaslik a teljes mezőnyből.

Az argentin klasszis alapbére ugyan ebben az idényben nem nőtt– maradt 12 millió dollár (nagyjából 4.3 milliárd forint) –, de az egyéb juttatásokkal együtt a végső összeg már 20.4 millióra (7.25 milliárd Ft) emelkedett. 

Ezzel a szerződéssel pedig Messi nem csak a játékosok, de egyes csapatok költségvetését is túlszárnyalja. Az MLS-ben induló 29 gárdából 25-nek a teljes kerete összesen nem kap annyi pénzt, mint a nyolcszoros aranylabdás klasszis. 

A 36 éves világbajnok után a lista második helyén szintén nem volt változás, Messit a jelenleg Torontóban játszó olasz csatár, Lorenzo Insigne 15.4 millió dollárral (5.4 milliárd Ft) követi. 

A magyar játékosok sem szégyenkezhetnek, hiszen a Philadelphia Unionban játszó Gazdag Dánielnek és Sporting Kansas Ciyt szélsőjének, Sallói Dánielnek is nőtt a fizetése a korábbihoz képest. Előbbi immár összesen közel 1.8 millió dollárt (640 millió Ft) tehet zsebre, míg az utóbbi 1.3 millióval (462 millió Ft) büszkélkedhet évente. 

A TELJES FIZETÉSI LISTA IDE KATTINTVA TEKINTHETŐ MEG!

 

Legfrissebb hírek

Lionel Messi hosszabbított Miamiban – hivatalos

Minden más foci
2025.10.23. 18:10

Magyar származású konferenciagyőztese lett az MLS-nek

Minden más foci
2025.10.19. 15:03

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
2025.10.19. 08:43

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Pascal Jansen kiváltságnak érzi, hogy New Yorkban élhet és edzősködhet

Képes Sport
2025.10.15. 21:35

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Globális ikon lett David Beckhamből Floridában

Minden más foci
2025.10.15. 10:30

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27
Ezek is érdekelhetik