José Mourinho aláírt a Fenernél – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2024.05.31. 17:00
José Mourinho a Fenerbahce irányítását veheti át (Fotó: Getty Images)
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokság legutóbbi idényét második helyen záró Fenerbahcénál folytathatja edzői pályafutását José Mourinho.

 

FRISSÍTÉS: ROMANO SZERINT MOURINHO ALÁÍRT A TÖRÖK EZÜSTÉRMESNÉL

Az olasz újságíró időközben már úgy tudja, hogy a portugál tréner már aláírta szerződését a bajnokságban ezüstérmet nyerő isztambuli alakulatnál, így már csak a hivatalos bejelentés van hátra.


Az átigazolási ügyekben jártas olasz újságíró, Fabrizio Romano az X-oldalán arról számolt be, hogy José Mourinho szóban már mindenben megállapodott a Fenerbahcéval, amelynél két évre ír alá egyéves hosszabbítási opcióval.

A világ legjobb edzőjének négyszer megválasztott, kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, 61 éves Mourinhót január közepén menesztette az AS Roma, azóta nem volt csapata.

Az Ismail Kartal irányította Fenerbahce úgy lett „csak” ezüstérmes a török bajnokságban, hogy 99 pontot gyűjtött, de ez sem volt elég az elsőséghez, a Galatasaray ugyanis 102 ponttal zárt az élen, a vezetőedzőnek azonban 2024. június 30-án lejár a szerződése, ezért is vetődhetett fel José Mourinho érkezése.

 

Legfrissebb hírek

A Fenerbahce nyerte az isztambuli derbit a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.24. 22:50

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
2025.10.23. 20:58

Spanyol csatát nyert meg a Barca; már csak a Zalgiris hibátlan a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.10. 23:19

Simán kikapott a DVTK a női kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.09. 19:56

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.10.03. 23:55

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43

Férfi kosár Euroliga: magabiztos győzelemmel kezdett a címvédő Fenerbahce

Kosárlabda
2025.10.01. 23:16

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10
Ezek is érdekelhetik