Eindhoven hatalmasat ünnepelt a PSV 25. bajnoki címe alkalmából

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 21:10
A PSV-játékosokat és az edzői stábot emeletes buszon vitték körbe a városban (Fotó: Getty Images)
Eindhoven hétfőn piros-fehérben úszott: a helyiek hatalmas ünneplést csaptak abból az alkalomból, hogy egy nappal korábban a város labdarúgócsapata, a PSV – hat év után – újra elhódította a holland bajnoki címet.

 

Az eindhoveniek a 25. bajnoki címüket szerezték meg a hétvégén, ezzel tettek egy lépést az egyetlen eredményesebb holland labdarúgóklub, a jelenleg csak az ötödik helyért harcoló, 36-szoros bajnok Ajax felé (a tavalyi bajnok Feyenoord 16-tal áll a holland örökranglista harmadik helyén).

A hétfői ünneplés délután a Philips Stadionban kezdődött, buszos felvonulással folytatódott, majd a zsúfolásig telt eindhoveni főtéren össznépi bulizásba torkollott.

A hétvégi fordulóban a PSV-nek elég lett volna a döntetlen is a Sparta Rotterdam ellen, de az idénybeli teljesítményéhez méltón győzelemre hajtott, és 4–2-re nyert is, már aznap este gondoskodva a népes szurkolótábor örömmámoráról.

Az eindhoveniek remek idényt futnak: az eddigi 32 bajnoki mérkőzésükből 28-at megnyertek, csupán egyet veszítettek el, 107–19-es gólkülönbségük szintén tekintélyt parancsoló (még két forduló hátravan a bajnokságból).

 

 

Legfrissebb hírek

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
14 órája

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

Az utolsó pillanatokban csúszott ki Hollandia kezéből a győzelem

Minden más foci
2025.03.20. 22:43

Depay az Európa-bajnokság óta először játszhat a holland válogatottban

Minden más foci
2025.03.14. 13:40

A visszavágón nem erőltette meg magát az Arsenal, a PSV döntetlennel búcsúzott a BL-től

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 22:55

A nagy előny tudatában sem dőlnek hátra az angol együttesek a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:38

Kórházba szállították a holland futót, aki elájult az Eb döntőjében

Atlétika
2025.03.10. 09:24

Rodrygo lenyűgöző társasághoz csatlakozott; az Arsenal BL-történelmet írt hét góljával

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 12:33
Ezek is érdekelhetik