Megvált edzőitől a Zürich, Moniz vette át a felnőttcsapatot

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.22. 23:13
null
Moniz lett a tűzoltó (Fotó: Facebook/FC Zürich)
A svájci élvonal (Super League) felsőházában érdekelt FC Zürich a hivatalos honlapján közölte, hogy megvált az ideiglenesen megbízott Murat Ural, Umberto Romano edzőpárostól, amely februárban a Mainzba távozó Bo Henriksen helyére ugrott be az idény végéig.

 

Az így megüresedő pozíciót az U21-es együttesnél dolgozó (eredetileg a játékosfejlesztési osztályhoz szerződő) Ricardo Moniz veszi át, aki – elődeihez hasonlóan – az évad végéig vállalta el a megbízást. A klubvezetés azzal indokolta a döntést, hogy a csapat eredményválságba került, ezzel pedig veszélybe került az európai kupaszereplés. A kék-fehér klub az alapszakasz utolsó két fordulójában a Szalai Gábort foglalkoztató Lausanne-tól és a St. Gallentől is kikapott, így a hatodik helyen kezdi el a felsőházi rájátszást, hátránya két pont a Konferencialiga-selejtezőt érő negyedik helyen tanyázó St. Gallen mögött.

A korábban a Ferencvárosnál és a ZTE-nél dolgozó holland tréner – akit másodedzőként Johan Vonlanthen fog segíteni – az éllovas Young Boys ellen debütál a Zürich kispadján.

 

 

Legfrissebb hírek

Világbajnokot szerződtetett Ricardo Moniz svájci csapata

Minden más foci
2025.02.12. 12:37

Így kell helyezkedni: egy szögletnél kétszer mentett a gólvonalon – videó

Minden más foci
2025.01.21. 13:02

Feljelentést fontolgat az FC Zürich a Ricardo Moniz elleni esernyős támadás miatt

Minden más foci
2024.08.19. 18:26

Csoboth Kevint legalább három országból figyelik – a La Ligából is

Foci Eb 2024
2024.06.23. 13:18

Svájc: a volt Fradi-edző 2026-ig írt alá az FC Zürichnél

Minden más foci
2024.05.25. 10:59

NB I: Svájcba igazolhat a válogatottba is meghívott KTE-védő – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.01.05. 09:43

Edzősors: az FTC és a ZTE korábbi edzője a svájci elsőnél folytatja

Minden más foci
2023.10.20. 10:58

Videó: Bolla úgy fejbe rúgta az ellenfél kapusát, hogy azt le kellett cserélni

Légiósok
2023.10.09. 13:53
Ezek is érdekelhetik