Jimmy Hartwig: Legyen Magyarországnak kiváló Európa-bajnoksága!

– Mit csinál egy Európa-bajnoki nagykövet?
– A legfőbb feladatom közvetíteni a nagyvilágban, hogy a futball egyesít minket – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjújában a Hamburggal három bajnoki címet, illetve Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyerő, hatvankilenc éves Jimmy Hartwig, aki 1979-ben kétszer pályára lépett a német válogatottban, és hetedmagával (Steffi ­Jonesszal, Thomas Hitzlspergerrel, Arne Friedrichhel, Gerald ­Asamoah-val, Miroslav Kloséval, valamint a játékvezető Bibiana Steinhaus-Webb-bel) tölt be futballnagyköveti szerepet. – Szeretném, ha célba érne az üzenet, hogy a futballban nincs helye a politikának, és az a legfontosabb, hogy derűs maradjon a játék, szerezzünk örömet vele magunknak és másoknak. Rendkívül élvezem ezt a szerepkört, hiszen ez az életem. Természetesen annak idején labdarúgóként lettem valamelyest ismert, de immár civilként is szeretnék értéket közvetíteni. Szeretek viccelődni, mosolyt csalni mások arcára. Ez az én világom, úgyhogy szívesen vállaltam el a futballnagyköveti posztot, szerencsésnek érzem magam, hogy felkértek rá. Persze a menetrendem elég feszes, január elseje és szeptember vége között tele a naptáram, folyamatosan úton vagyok, de ebben van már rutinom. Általában a futball miatt vagyok távol az otthonomtól, de azt talán kevesen tudják rólam, hogy az elmúlt húsz évben színházakban is játszottam, valamint különböző szervezeteknek és személyeknek segítek – akár bohócorrot is felrakok, ha azzal felvidíthatok egy gyereket. Októberben leszek hetvenéves, de ez talán nem látszik rajtam, mert mindenben az örömöt keresem, ez pedig fitten tart.

– A küldetéstudata, derűje és szenvedélye miből fakad?
– Erről naphosszat tudnék mesélni, de tömören a lényeg: roppant nehéz gyerekkorom volt. Talán látják rajtam, hogy sötétebb a bőröm színe, édesapám amerikai, édesanyám német, a nagyapám pedig borzalmas ember volt, hamisítatlan náci, aki rendszeresen vert. Fiatalon nem járhattam iskolába, tizenegy esztendős koromig nem tudtam sem írni, sem olvasni. Ezt az időszakot túl kellett élnem, és ebben óriási szerepe volt a labdarúgásnak, szinte mindent a futballnak köszönhetek. Később háromszor kellett megküzdenem a rákkal, mindannyiszor szembenéztem a halállal, de az életigenlésem felülkerekedett a betegségeken. Ezért is annyira fontos nekem a vidámság, a nevetés, az együttérzés, valamint hogy azt közvetítsem, hogy minden nehéz helyzetből van kiút és hogy mindenki felelős a saját életéért. Szeretném megmutatni, ha nekem sikerült kikecmeregnem a földi pokolból és eljutni odáig, hogy az Európa-bajnokság nagyköveteként vendégeskedhetek Budapesten, akkor mindenkinek sikerülhet.

– Ha már Budapest: hogy tetszik a város, az ország?
– Csodálatos, élmény nézni a szemkápráztató épületeket, amelyektől leesett az állam. Sokan kritizálják Magyarországot, lekezelően beszélnek róla. Én erre azt mondom, először mindenki, aki becsmérli, jöjjön el ide, ismerje meg a helyieket, aztán lehet ítéletet alkotni Magyarországról, amelyről én – személyes tapasztalatok alapján – csupa jót tudok mondani.

– És az első edzőjéről, Lóránt Gyuláról?
– Az első, ami eszembe jut róla, hogy kiváló, ugyanakkor kemény, szigorú trénere volt az Offenbachnak. S még valami szintén beugrik: szabadidejében gyakran láttam hosszú szivarját pöfékelni és vörösbort inni. Emlékszem, mesélte, hogy az 1954-es svájci világbajnokság idején úgy tartotta, ő a világ legjobb belső védője, majd miután Sebes Gusztáv a hátsó sor szélére irányította, azt gondolta, egy csettintésre ő lett azon a poszton is a legkiemelkedőbb labdarúgó. Egyszerűen ilyen volt a mentalitása, és ez szimpatikussá tette.

– Most nyilván Julian Nagelsmann csapatát, azaz a német válogatottat várja az Európa-bajnokság A-csoportjának élére, megelőzve Magyarországot, Skóciát és Svájcot. Mit gondol, ki lehet a Nationalelf gólvágója?
– Szerintem biztató, hogy sok olyan játékosunk van, aki érzi a kaput. Nem vagyok hanyatt esve Niclas Füllkrugtól, de az igaz, nagyon jól fejel, bejátssza a teret és erős támadó. Lehet, hogy ezúttal is vérbeli középcsatár nélkül láthatjuk majd a gárdát, amely elsősorban a két szélen vezetett gyors játékkal próbál majd érvényesülni, helyzetet kialakítani.

– És hogyan látja a magyar válogatott esélyeit a nyári tornán?
– Ha a rá jellemző ambícióval, a „mi vagyunk a magyarok” mentalitással, mindent elsöprő győzni akarással játszik, megidézheti az ötvennégyes világbajnoki ezüstérmes csapat szellemét. Sok nagyszerű képességű labdarúgója van a válogatottnak, s többen közülük Németországban profiskodnak. Ha képesek lesznek kirukkolni azzal, ami bennük van, taktikusan, fegyelmezetten futballoznak és nem hagyják magukat megbolondítani, akkor valami kivételes is kisülhet az Eb-ből. A magyar szurkolóknak azt üzenem, utazzanak el Németországba, buzdítsák a kedvenceiket és ünnepeljék a csapatukat a lehető legsportszerűbben. Azt kívánom, legyen Magyarországnak sikeres Európa-bajnoksága, szurkoljon mindenki becsülettel, és térjen haza egészségesen!