Pozitív doppingtesztet produkált a Sepsi OSK egyik játékosa – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.18. 16:56
Cosmin Matei (Fotó: Getty Images)
Pozitív doppingtesztet produkált Cosmin Matei, a román futballélvonalban (Superliga) érdekelt Sepsi OSK támadó középpályása az Universitatea Craiova elleni mérkőzés után – írta meg a sportpesurse.ro, amit a klub is megerősített a Gazeta Sporturilornak.

 

A 32 éves labdarúgó a február 4-i, Universitatea Craiova elleni bajnoki (1–3) után produkált pozitív tesztet, vizeletében a tiltólistán szereplő 5-mexilhexán-2-amin nevű vegyületet találták, amelynek rövid távú serkentő hatása van, s többek között a geránium nevű esszenciális olajban található meg, amelyet a muskátlik gyökeréből vonnak ki.

Az információt a Sepsi tulajdonosa, Diószegi László is megerősítette.

„Nem mi, hanem a játékos kapott egy értesítést a Doppingellenes Ügynökségtől, hogy pozitív lett a doppingtesztje – nyilatkozta a gsp.ro-nak Diószegi László. – Most meg kell várnunk a B-minta eredményeit, amíg az nem érkezik meg, addig nem tudunk hozzászólni az ügyhöz. Matei megesküdött Hadnagy Attilának (a Sepsi sportigazgatója – a szerk.), hogy nem vett be semmilyen tiltott szert. A Craiova elleni meccs idején meg volt fázva, ezért szedett valamilyen gyógyszert, de utólag megmutatta a csapatorvosnak, aki közölte vele, hogy a készítmény nem tartalmaz tiltott anyagokat.”

A székelyföldi klub tulajdonosa hozzátette, hogy Matei sérülés miatt hat hétre amúgy is kidőlt (s emiatt kihagyta az FCSB elleni vasárnapi meccset is), így a közeljövőben nem lép pályára. A 32 éves középpályás – akit a vizsgálat idejére nem tiltottak el – a gsp.ro-nak elmondta, hogy tudatosan semmilyen tiltott szert sem vett be.

„A vizsgálat folyamatban van, én sem tudom, hogyan kerülhetett ez a szer a szervezetembe. Egy dolog biztos: tudatosan semmilyen tiltott szert sem használtam. Náthás voltam, talán az arra kiírt gyógyszerekben volt valami, majd a vizsgálatokból kiderül” – nyilatkozta Cosmin Matei.

A 32 éves labdarúgó a jelenlegi idényben 33 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, hét gól és hat gólpassz fűződik a teljesítményéhez.

 

Legfrissebb hírek

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Győrből igazolt a Sepsi – hivatalos

Minden más foci
2025.07.15. 11:49

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58

Hétfőn telt ház előtt játssza első élvonalbeli bajnokiját a Csíkszereda

Minden más foci
2025.07.14. 07:22

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

Öt idény után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 17:07

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05
Ezek is érdekelhetik