Neymar apja nem fizeti ki az óvadékot, Dani Alves még börtönben marad

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.03.21. 19:10
Brazil  v Korea Republic  -World Cup
Korai volt az öröm? Egy éjszakát még biztosan börtönben tölt Dani Alves (Fotó: Getty Images, archív)
Egy éjszakát még biztosan a börtönben tölt Dani Alves, az FC Barcelona korábbi labdarúgója, akit korábban szexuális erőszak vádjával ítéltek el, szerdán azonban arról határozott a barcelonai bíróság, hogy óvadék ellenében szabadulhat. Csakhogy erre egyelőre várni kell, az óvadék letétele ugyanis nem várt akadályokba ütközött.

Mint ismert, Dani Alvest februárban ítélték el szexuális erőszak vádjával. A vád szerint a labdarúgó 2022. december 31-én egy barcelonai szórakozóhelyen zaklatott egy nőt, akinek feljelentése nyomán vették őrizetbe. Az FC Barcelona korábbi 126-szoros válogatott védője – aki négy és fél év börtönbüntetést kapott –, tavaly január óta van előzetes letartóztatásban, szerdán azonban arról határozott a barcelonai bíróság, hogy egy sor feltétel teljesülése mellett akár már csütörtökön elhagyhatja a zárkát. Az egyik ilyen feltétel, hogy egymillió eurós óvadékot kell fizetnie, ami úgy tűnik, egyelőre komoly akadályokba ütközik. 

Spanyol labdarúgás
2024.03.20. 13:23

Óvadék ellenében szabadulhat a börtönből Daniel Alves

Egymillió euró és távolságtartási végzés is szerepel a feltételek között.

A barcelonai Sport napilap ugyanis arról írt, hogy Alves jó barátja, Neymar édesapjától kért segítséget a szükséges összeg megfizetéséhez. Neymar apja azonban hallani sem akar arról, hogy segítsen a bajban lévő Alvesen, aki addig biztosan nem szabadulhat a börtönből, amíg valaki le nem teszi az asztalra a szükséges összeget. A 40 éves Alves egyébként azért nem tudja saját zsebből kifizetni az óvadékot, mert az eljárás idejére minden vagyonát lefoglalták/befagyasztották.

Minden más foci
2024.02.22. 10:50

Négy és fél év börtönt kapott Dani Alves

Bűnösnek találták a szexuális erőszakkal vádolt brazil labdarúgót.

A pletykákra reagálva Neymar édesapja, Neymar da Silva sajtóközleményt adott ki hivatalos Instagram-oldalán, ahol bejelentette, hogy Alves ezúttal nem számíthat a családja segítségére. Mint bejegyzésében fogalmazott, az ügy kipattanásakor még valóban segített fia barátjának, mostanra azonban megváltozott a helyzet. Szavai szerint a bíróság már döntött Alves elmarasztalásáról, így az ügy már nem érinti sem őt, sem pedig a fiát. „Remélem, Daniel megtalálja a családjánál azokat a válaszokat, amelyeket keres. A mi családunk számára a dolog véget ért” – zárta le az ügyet Neymar da Silva.

 

Legfrissebb hírek

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
14 órája

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

A Villarreal bérletesei ingyen utazhatnak Miamiba, a Barcelona elleni bajnokira

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 22:15

A Real Madrid kiakadt azért, mert a Barcelona Amerikában játszana a Villarreallal

Spanyol labdarúgás
2025.08.12. 17:48

Bajnokok Ligája: egymeccses eltiltást kapott Hansi Flick

Bajnokok Ligája
2025.08.08. 20:58

Káosz a La Ligában: az igazolások több mint felét még nem sikerült regisztrálni

Spanyol labdarúgás
2025.08.08. 15:21

Cristiano Ronaldo csapattársa lesz a Barca védője – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 20:08

Visszavágott renitens kapusának a Barca: megfosztották a karszalagtól Ter Stegent

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 15:52
Ezek is érdekelhetik